Vízügyi Közlemények, 2001 (83. évfolyam)

2. füzet - Takács Károly: Árpádkori csatornarendszerek

278 Takács Károly A hármas szerkezetű csatornák középső, tehát töltésezett medre közel vízszintes. A ma használatos, ún. két irányú, kettős célú csatornák egy része szintén vízszintes fenékkel készül, mégpedig ugyanazon okból, mint a középkoriak (Dávid 1970). A mai kettős célú csatornák lényegében ugyanazt a funkciót töltik be mint a Tóköz hármas csatornái: két irányban vezetik a vizet, részben öntözővizet szállítanak megadott helyre, ugyanakkor pedig ezzel ellentétes irányban a levezetendő felszíni vizek folynak. Megjegyzendő azonban, hogy az itt említett hasonlóságok ma csak egy-egy csatornára vonatkoznak. Szinte teljesen megegyező csatornákat rizstelepeken és helyenként rét—legelő öntözésben ma is megfigyelhetünk (Szalai 1989). A rizsföldeken a három mederből álló csatornák szélső medrei nem csupán a töltéseken átszivárgó víz felfogására létesültek, hanem ennél sokkal összetettebb funkciót látnak el: mind a területegységek (kalitkák) elárasztásában, mind pedig a víz levezetésében szerepük van, tehát kettős céllal jöttek létre, amely egyben magyarázatul szolgál a tóközi csatornákkal való hasonlóságra. A rizsföldeken és egyes öntözött legelőkön az ismertetett kettős árkokhoz hasonlókat is találunk, amelyek részben elválasztják egymástól a területegységeket, kalitkákat, lehetővé téve az egymástól független elárasztást és víztelenítést, másrészt a két árokmeder a középre hányt földdel a víz akadálytalan és gyors levezetését segíti elő. Megjegyzendő, hogy ezek többnyire kisméretű és gyakran csak ideiglenes csatornák. A hasonlóságok számbavétele mellett azonban rá kell mutatni egy nagyon alapvető különbségre, nevezetesen arra, hogy a tóközi csatornarendszer esetében nem egyszerűen öntözésről és elszórt, kis területeket érintő öntöző- és tógazdaságokról van szó, amelyek a létező vízügyi rendszertől lényegileg függetlenek, hanem a térség egészét lefedő egységesen működő vízügyi-vízrendező szisztémáról. Azáltal, hogy a folyók vize mesterséges medrek és tavak sokaságában folyt szét, lényegében megszűnt az árvízprobléma, hiszen a vizek megoszlása révén az áradás már messze nem érhetett el olyan magas szinteket mint a csatornarendszer megépítése előtt, illetve az ember kezébe került a vízszint szabályozásának a lehetősége. Mivel a töltésezett medrek (a hármasok középső medre) fenékszintje a vízszinteshez közelít és ezen túlmenően az egész területen meglehetősen szoros szinttartományok között mozog, így a vizek számtalan csatornán keresztül folyhattak a Rába irányából a Rábca irányába és fordítva: az emelkedő Rábca vize a Rába felé, és eközben tucatnyi halastó vizét duzzaszthatták. A rendszer fenntartói egyes medrek elzárásával, vagy éppen megnyitásával egészen aprólékosan manipulálhatták a vizek magasságát, attól függően, hogy éppen mire volt szükség. Bizonyos területek elárasztása céljából felemelhették a vízszintet a kívánt magasságig, majd gyorsan le is vezethették a fölös vízmennyiséget. Nagyon fontos hidrológiai kiegyenlítő szerepe volt a tavaknak, amelyek magukba fogadták a nagy víztömegeket, aszályos időben pedig vizüket öntözésre lehetett felhasználni. Ezen általános megállapításokon túlmenően a konkrét működtetésre vonatkozóan ma még nem rendelkezünk adatokkal. Az azonban egészen bizonyos, hogy a különféle vízügyi beavatkozások csak nagyobb térségben egyszerre történhettek, kisebb egységekben nem. Ehhez kapcsolódóan fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a csatornahálózat bármely pontján történt beavatkozás (pl. egy csatorna elzárása, vagy megnyitása) szükségképpen kihatott az egész rendszerre, ily módon az egyes műveletek csak az