Vízügyi Közlemények, 2001 (83. évfolyam)

2. füzet - Takács Károly: Árpádkori csatornarendszerek

272 Takács Károly Az Árpád-korból ismeretes néhány olyan forrásadat is, ahol a fossa szó nem határleírásban szerepel egy-egy adott építményre vonatkoztatva, hanem kiváltságlevélben, vagy országleírásban említődik, és az egész ország, vagy néhány nagyobb birtok ybssa-inak összefoglaló neveként jelenik meg. Ezzel kapcsolatban mindenekelőtt Odo de Deogilo-t kell megemlítenünk, aki VII. Lajos francia király káplánjaként a második keresztes hadjárat során 1147-ben járt Magyarországon, és élményeit megörökítette. Mindenekelőtt kiemeli az ország vizekben való bőségét, különösen a vizenyős területek, tavak és erek sokaságát, amelyeket nyáridőben földbe ásott „árkok" (fossa) tesznek járhatóbbá (Cetera omnis aqua terrae huius lacus sunt et paludes et fontes, si tarnen fontes sunt, quos paululum fossa humo etiam in estate faciunt transeuntes. Gombos 1937—38.) A forráshely nem vonatkozhat másra mint vízlevezető csatornákra, amelyek a kontextus alapján az egész országban megtalálhatók voltak, annak mintegy jellemző jegyét alkották. Másik forrásunk az 1231. évi Aranybulla, melynek 81. cikkelyében azt olvashatjuk, hogy a királyi szerviensek (a későbbi nemesek) és az egyházak népei — néhány egyéb közmunka mellett - mentesülnek az „árkok" (fossata) ásása aló (Marczali 1901). Bár a forrás csak a világi és egyházi birtokosok népeit említi, nyilvánvaló, hogy a királyi birtokon élők is kötelezve voltak a felsorolt munkákra, ők azonban érthető okokból továbbra sem kaptak felmentést. Az Aranybulla szerint tehát „árkok" ásása országos jellegű közmunkának számított a korszakban, legalábbis 1231 előtt. Azt ugyan nem tudjuk meg, hogy ezek milyen céllal készültek; kétségtelen, hogy jelentős munkálatokról volt szó, amelynek alapos indoka kellett legyen. Ugyanebből az időszakból maradt fenn két másik oklevél, amelyekben egy-egy világi és egyházi birtokos népei kaptak mentességet „árkok" (fossa, fossatum) ásása alól (Wenzel 1860-74, Wagner-Lindeck—Porza 1955—85). Hasonló tartalommal valószínűleg több más oklevél is készült az 1231 (tehát a közmunkák alóli mentességek általánossá tétele) előtti évtizedekben, amelyek azonban nem maradtak fenn. Nem tévedünk túl nagyot, ha az utóbbi három oklevél fossa- és fossatum-adatai mögött csatornákat sejtünk, amelyeknek ásása és fenntartása a források alapján az ország termelő munkát végző népelemeinek mindennapi feladatai közé tartozott a magyar állam első századaiban. 2. A csatornák szerkezete Az Árpád-kori csatornák szerkezeti sajátságai a régészeti ásatások alapján ma már elég világosan láthatóak. Ezek kivétel nélkül két, vagy három mederre tagolódnak, oly módon, hogy a kitermelt föld a medrek közé került, s ott töltést képezett (2. ábra). Ezen túlmenően azonban már nagy eltérések vannak az egyes csatornák között, főként a medrek és a medrek közé hányt töltések alakja, valamint mérete tekintetében. A csatornák szélessége 4—5 métertől 25-30 méterig terjed, mélységük 0,5 méter és 4 méter között ingadozik. A szélesség és mélységértékek természetesen összefüggenek, bár egyenes arányosságot nem lehet kimutatni. A hármas szerkezetű csatornák vonatkozásában a három meder mérete és alakja minden esetben különbözik, általában a középső meder szélesebb és mélyebb a két szélsőnél, de ez nem törvényszerű. A kettős