Vízügyi Közlemények, 2001 (83. évfolyam)
2. füzet - Szesztay Károly: A víz természeti egysége és társadalmi megosztottsága
A ví z természeti egysége és társadalmi megosztottsága 191 fokozatosan gyengült és végül is a pozitív visszacsatolású üvegházhatás elszabadulása tüzkatlanná változtatta a bolygó felszínét. Jégkorszakok idején, amikor a lehülési irányzat közeledik a 4. ábra С pontjához, a hidroszféra visszacsatolásos válasza-a jég és hómezök teijeszkedése és tartósódása -nem fékezi, hanem erősíti a szélsőséges eljegesedés kialakulását. A földtörténet jégkorszakaiban tehát más szabályozó mechanizmusnak kellett új irányzatot kezdeményeznie. Amint a 4. ábra felső részén elhelyezett CAT(TS) diagram szemlélteti ilyen esetekben a vízi élővilág vált bolygónk életterének termosztátjává. Mintegy 10 °C-tól kezdődően ugyanis a további lehűlés egyre gyorsulóan csökkenti a fitoplankton és a vízfelületek széndioxid felvételét. Ez pedig - minthogy a földkéreg széndioxid termelését a felszíni hőmérséklet nem befolyásolja — a légköri CO2 gyors feldúsulásához és így az üvegházhatáson keresztül hőmérsékleti irányzatváltáshoz vezet. Ehhez kapcsolódva célszerű nyomatékosan hangsúlyozni, hogy bolygónk vízi élővilágának igen korai megjelenése és gyors térhódítása nemcsak az élet erejének csodája, hanem a jóval későbbi szárazföldi élet szükségszerű fizikai—ökológiai előfeltétele is volt. E nélkül ugyanis mindjárt az első jégkorszakok valamelyike visszafordíthatatlanul a 4. ábra PW = A pontjának megfelelő jég- és hósivataggá változtatta volna bolygónk felszínét - ahogy ez külső bolygó testvérünk, a Mars esetében történt. A földtörténet későbbi jégkorszakai és a jövő kilátásai szempontjából a planetáris fagyhalál elkerülése elsődlegesen annak köszönhető, hogy a fitoplankton széndioxid felvételének gyors csökkenésével elinduló negatív visszacsatolás (4. ábra С pontja) a lehülési irányzat során hamarabb jelentkezik, mint a jég- és hómezök terjeszkedésével gerjeszthető pozitív visszacsatolás (4. ábra В pont). 2.3. A troposzféra mint zárt páratartály A víz csak akkor töltheti be évmilliárdokon át életteret szabályozó és élővilágot tápláló szerepét, ha ezt elhasználódás (készletfogyatkozás) és energiaigény nélkül teszi; vagyis ha önmagát fenntartó és zárt rendszerű körforgásba rendeződve válik hozzáférhetővé bolygónk felszínén. Ha a planetáris méretű szolgáltatások során bárhol számottevő mértékű vízveszteség lépne fel (vagyis a víz egy része véglegesen kikapcsolódna a körfolyamatból) — az évmilliárdos távlat nem volna tartható. Hasonlókép kizárná a földtörténeti távlatú folyamatosságot, ha a vízkörforgás nettó energia-felhasználást kívánna — hiszen a napsugárzás bolygónknak csak kölcsönbe adott és hiánytalan visszatörlesztést kívánó energia forrást tud biztosítani. A szűkre szabott határfeltételek kielégítésének eszköze és színtere: bolygónk troposzférája, pontosabban annak igen korai kialakulása és planetáris életre szólóan tartós megmaradása. Ez a planetáris méretekben hártya vékonyságú (átlagosan mintegy 10 km-nyi) és — különösen a trópusi övezetben — folytonosan lüktető légbuborék a víz természeti egységének végső megvalósítója és záloga. Néhány napra, vagy hétre bolygónk teljes vízkészletének minden cseppje - hol sűrűbben, hol ritkábban - felkeresheti; és itt a legkülönbözőbb tájakról és korszakokból jött társaival közösen vehet részt a halmazállapot változásokkal, valamint hőmérsékleti és nyomásbeli irányzat változásokkal átszőtt körforgásban.
