Vízügyi Közlemények, 2001 (83. évfolyam)
1. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók
138 Hajós В.— Fejér L. használni, hiányainak megszüntetésével — nagymérvű gátakra is lesz szükség, kétséget nem szenved, azonban eme gátak és a gát-rendszer között óriási különbség van. Eme gátakat fele olyan erősre sem kell építeni, mint a gát-rendszer azt megkívánná, s míg a védtöltések a torkolat felé folyvást erősbülnek, addig eme rendszernél ellenkezőleg, folyvást kisebb és kisebb mérveket ölthetnének, s alul egészen megszűnnének. Ezek a víznek úgyszólván csak irányítására szolgálnának, hogy merre vegye útját. " (Kvassay 1875). Kvassay ugyanitt saját koráról szólva „ lecsapolási víszketegség"-et említ, s megállapítja: „Amíg a folyószabályozásoknál az eliszapolást hagyták figyelmen kívül, addig a lecsapolásoknál a vízfelületek átalakító befolyásának az éghajlatra vonatkozólag igen kevés, úgyszólván semmi jelentőséget sem tulajdonítottak. A mocsarak, lápok és tavak lecsapolása egész mániává fejlődött ki, mely a pillanatnyi haszon kedvéért feláldozza a legtartósabb és legbiztosabb jövőt. " (Kvassay 1875.) Kvassay vízügyi politikai programja természetesen nem pontokba szedett és kinyomtatott program, mert ilyet - ellentétben unokaöccsével, Sajó Elemérrel — Kvassay nem írt, azonban számos cikkéből és tanulmányából plasztikusan kirajzolódik az a „vízügyi ars poetica", amely pályafutásának szinte minden lényeges mozzanatát vezérelte. Ha 1875-ben még az utókorról beszélt, akkor nyilván nem gondolt arra, hogy ebbe az utókorba az ő munkássága is messzemenően beletartozik majdan. Hiszen a fiatal gépészmérnök — a napi teendők szintjén - az addig ellentmondásosan intézett 7ísza-szabályozás mielőbbi befejezését tartotta a legfontosabbnak, s jövő részletes programjának kidolgozásához csak évek múltán fogott hozzá. A Tisza-ügy rendbetételét a sokfelé jelentkező anomáliák, de végső soron az 1879-es szegedi árvízkatasztrófa tette sürgetővé. Tudnunk kell, hogy a XIX. századi folyószabályozási munkákat a hazai nagybirtokosok kezdeményezték. Az Andrássy, Károlyi, Lónyay, Wenckheim grófok és társaik képviselték azt a hatalmi csoportosulást, amely a Tisza-völgy igencsak véges erőforrásait a vízi munkálatok végrehajtására összpontosította. S ha a munkák anyagi bázisa kifogyni látszott, akkor a nagybirtokos politikusok a mindenkori kormányoknál el tudták érni, hogy az állami költségvetés kölcsönökkel, esetlegesen segélyekkel, máskor kedvezményekkel siessen az ármentesítő társulatok segítségére. Nem lehet elhallgatni, hogy a több mint félévszázadig tartó Tisza-szabályozás nem volt folyamatos diadalmenet. Szakmai hibák, politikai bizonytalankodás és melléfogások, az addig nem látott méretű munkák egyes vezetőinek tapasztalatlansága, a még ki nem épült töltésrendszer árvizek általi megcsúfolása, stb. számos tekintélyes természettudós és befolyásos politikus véleményét forgatta időnként oly irányba, mely szerint: egy percig sem tudok fennakadni azon a naponta mind sűrűbben megújuló panaszos feljaj duláson, hogy ha ilyen eredményének kellett lenni a Tisza-szabályozásnak, ...jobb lett volna inkább soha nem szabályozni a Tiszát, hanem hagyni rakoncátlankodni kénye szerint, hadd maradtunk volna inkább gazdag baromtenyésztő gazdák, míg most egyoldalú gabnatermelökké lettünk, kiket a szárazság minduntalan az éhség szélére sodor. " (Kvassay 1875). A XIX. század második fele a magyarországi mezőgazdaság átmeneti korszaka volt. Átmenet az extenzív gazdálkodásból az intenzív módszerek alkalmazása felé. Az
