Vízügyi Közlemények, 2001 (83. évfolyam)

1. füzet - Kozák Miklós: A vízerő-hasznosítás jelene, jövője, a társadalom és a környezet védelme

A vízerő-hasznosítás jelene, jövője, a társadalom és a környezet védelme 131 7.1.4. Az olaj árának „ördögi köre". Az olaj világpiaci ára nagymértékben függ a kereslettől és a készletektől. A 70-es években az olaj magas (36 $/hordó) árának csökkenését a földgáz és az atomerőművek térhódítása segítette elő. Ha a kalorikus energiák megadóztatása révén a megújuló energiák alkalmazása felgyorsulna, akkor ismét számítani lehet arra, hogy az olaj ára esetleg csökken. Ügyelni kell azonban arra, hogy ebből nehogy arra következtessenek, hogy a kalorikus energiák olcsóbb nyersanyag bázisa miatt a megújuló energiák termelése gazdaságtalanabb lett. A fosszilis energiák megadóztatásának degresszívnek kellene lenni: minél olcsóbb az olaj, annál magasabb legyen az adó. 7.2. Társadalmunk és környezetünk együttes, tényleges és szakszerű védelme Az IEA (2000) irányelvei helyesen hangsúlyozzák, hogy a vízügyi nagyberuházások engedélyezéséhez a társadalmi szervek és az érintettek véleményezése és egyetértése is szükséges. De arra is rámutatnak, hogy számos civil szerv olyan túlzó követelésekkel áll elő, melyek teljesíthetetlenek, műszakilag indokolatlanok és így lehetetlenné teszik a létesítmény megvalósítását, tehát gyakran szakszerűtlenül alakítják ki állásfoglalásaikat. így egyes környezetvédők valójában olyan „álzöld"-ek, akik a szakszerűtlenséget, azaz csak a populizmust és nem a széles társadalom érdekeit képviselik. Sokan megfelelő szakképzettség nélkül „környezeti misszionáriusoknak" képzelik és kivonják magukat a társadalom széles rétegeinek világszerte elismert etikai szabályai alól. Jó példa erre, hogy a Magyar Mérnöki Kamara a mai napig nem tudta elérni, hogy a környezetvédők is csak egy országos szakmai testület véleményezése (engedélye) alapján végezhessenek szakértői tevékenységet. Tények sora bizonyítja, hogy a környezetvédelem terén, számos esetben - a szakértelem helyett az önérdek és a szakszerűtlenség kapott teret. A jelenség nem új keletű. Réthy már 1936-ban rámutatott a vízgazdálkodás terén megnyilvánuló kalandorságra, amikor is ezt írta: „mindig akadnak szószólók, akik a feltevéseket meggyőződéssé léptetik elő, melyeknek tagadhatatlan hatóereje van, amely a vízgazdálkodási feladatok egészséges megoldása elé akadályokat gördíthet a már meglévő és üdvösnek bizonyult alkotásoknak pedig hitelét ronthatja". Hogy Réthynek mennyire igaza volt és hogy van napjainkban is - azt tények sora bizonyítja világszerte, de itthon is. Egyes környezetvédők évek óta alaptalanul támadják a vízerő-hasznosítást, amit környezetrombolóknak tartanak. Ezzel szemben a szakemberek — még a kalorikusok is - világszerte elismerik, hogy ez a legtisztább energiatermelési mód. A vízfolyások szabályozása és hasznosítása elleni ideológiájuk alapja, hogy „a vízfolyások életébe történő mindenféle beavatkozás az környezetpusztítás, ezért a folyókat meg kell hag\>ni eredeti állapotukban ". Ez a téves szemlélet szakszerűtlen, amit számos hazai és nemzetközi tapasztalat is bizonyít. Ennek igazolására íme néhány tény (és nem jóslás): Támadják a Tisza szabályozását. Képtelenek belátni, hogy az — hibái ellenére — egy második honfoglalással felér. A Tisza—Körösök völgyének nyári vízhiánya kataszt-