Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)
3-4. szám - Somlyódy L.-Buzás K.-Clement A.-Licskó I.: A települési vízgazdálkodás stratégiai kérdései
640 Somlyódy L .-B uzás К,— Clement A.—Licskó I. 2.3. Az alternatívák és stratégiák definiálása A csatornázás és szennyvíztisztítás fejlesztésénél négy alapváltozatot dolgoztunk ki a „végállapotra": (A) Az EU-előírások „ mechanikus " betartása. A változat nincsen tekintettel a hazai felszín alatti vizek védelmének sajátosságaira és a magas talajvízállású települések problémájára. A tavak, továbbá a rekreációs és ivóvíz-ellátási célokat szolgáló állóvizek vízgyűjtői érzékenyek. A 2000 LEÉ feletti településeken, azok méretétől függetlenül magas, egységesen 80%-os csatornázottsági kiépítést feltételeztünk 1 (ez közepes és nagyvárosokra jellemző; értékét a vonatkozó EU-irányelv nem szabályozza). A szennyvíztisztítás mindenütt B1 (IV. táblázat), kivéve a 10 000 LEÉ feletti, érzékeny területen lévőket, ahol B2KN1; (B) A legdrágább változat: az EU irányelvei mellett (az egész ország érzékenynek minősített 2) a hazai vízminőség-védelmi érdekeknek is meg kíván felelni: a csatomázás mértéke a sérülékeny 3 és magas talajvízállású térségekben a 2000 LEÉ alatti településeken is 80%, az érzékeny területeken pedig (mint a Balaton) a 10 000 LEÉ alatti településekre is 95%-os foszforeltávolítást írtunk elő (B2K); (C) Itt a települési kategóriákat és a csatornázás kiépítését a hazai szennyvíztisztítási keretterv (Juhász 1995) szerint vettük figyelembe. Az egyes településék időbeli fejlesztését és a sérülékenység besorolását a KHVM (ma KöVíM) támogatások megítélésére használt, sok vita tárgyát képező prioritási sorrendje 4 határozza meg, amely figyelembe veszi a környezeti feltételeket is (Juhász 1995, Búzás et al. 2000). A csatomázás szintje okosan tükrözi a települések nagyság szerint változó szerkezetét és az ebből adódó reális igényeket: a nagyvárosok 90%-áról a településmérettel fokozatosan csökken a 2000 LEÉ alatti kategória 35%, illetve 0%-ára (sérülékeny/érzékeny, illetve 1 A nem csatomázott területeken mindenütt helyi szennyvíztisztítást és -elhelyezést alkalmazunk. Ennek beruházási költségigénye a tradicionális megoldás mintegy harmada. Nehezen becsülhető: függ a helyi viszonyoktól és a már túlnyomóan meglévő, de nem feltétlenül szakszerű berendezésektől. Az egyes változatok között markáns különbség nem jelentkezik, ezért a kérdéssel itt részletesen nem foglalkozunk (Búzás et al. 2000). 2 Ezt a változatot kizárólag azért tárgyaljuk, mivel ilyen értelmezés nem kizárt, és hasznos tisztába lenni a tetemes költségvonzatokkal. A megoldást rövid távon azért sem tartjuk ésszerűnek, mivel az elemzések szerint a hazai P- és N-kibocsátások „visszatartása" a Fekete-tengerig nagy, 70% körüli (Somlyódy et al. 1999). 3 Az egyszerűség érdekében ezalatt itt és a (D) változat esetében a működő és potenciális vízbázisokat, továbbá a fedetlen karsztvizeket értjük. 4 A nyolc prioritási osztályt több tényező határozza meg: az eddigi nomenklatúrát használva a sérülékenység különböző kategóriái, a települések mérete, az érzékenység, a magas talajvízszint stb. Budapest és egyes kerületei besorolása távolról sem egyértelmű: kerülhetnek az első kategóriába (az ivóvíz-bázisvédelmi célprogramba bevont vízbázisok területe) vagy a harmadikba (a 10 000 LEE feletti valamennyi település). Zavaró módon az osztályozás nem használja a sérülékenység fogalmát, ezzel szemben a felszín alatti vizekre megjelenik a „fokozottan érzékeny" meghatározás. A fogalmi harmonizálás az EU-rendszerrel feltétlenül szükséges.
