Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)
3-4. szám - Istvánovics V.-Somlyódy L.: Az ökológia, a természetvédelem és a vízgazdálkodás kapcsolata
538 Istvánovies V— Somlyódy L. pilláris vízemelő képességű homok nedvességtartalma elég nagy a biztonságos túléléshez. A Kiskunságban sok helyen még a szárazságot tűrő akácosok is kiszáradnak. A szárazabb homokterületeken felgyorsult a szántók felhagyása, csökken a buckásokon a tájhasználat intenzitása. Ez segíti az eredeti élővilág regenerációját, bár a folyamatot számos amerikai eredetű agresszív faj akadályozza. Ma sok helyen mesterségesen is csak kisebb vízigényü fák (erdei fenyő, akác) telepíthetők, kocsányos tölgy nem (Aradi és Dévai 1998; Hahn 1999). Elképzelhető-e a Nagyerdő tölgyfa nélkül? A Kiskunság vízmérlege a vegetációs periódus zömében negatív. A talajvíz sótartalma, különösen oldott Na tartalma magas. A talajban felfelé mozgó víz az oldott sókat magával mossa, a párolgás nyomán a sók kiválnak. A maximális sókoncentráció mélysége a talajvízszinttől függ. Szoloncsák talajokon ez a felszínhez közel, néha a felszínen alakul ki; a réti szolonyec talajokban mélyebben. A magas kalcium-karbonát és nátrium-szulfát koncentráció a növényzet számára kedvezőtlen a magas pH, az ozmotikus szívóerö és a rossz talajfizikai tulajdonságok miatt. Gyengén szikes területeken sziki tölgyes is nőhetett. Magasabb sókoncentráció a vízfelvételt annyira megnehezíti, hogy ilyen területen alacsony füvű puszta alakul ki. A szikesek és a száraz homokterületek speciális élőhelyek, szélsőségesen só- és szárazságtűrő fajok jellemzőek. Mint általában a valamilyen szempontból extrém élőhelyen, itt is viszonylag alacsony a fajszám, ugyanakkor sok a ritka, védett faj. A felvehető víz mennyiségének növekedése a terület élővilágának jellegvesztésével jár: a kevésbé türőképes, de a kedvezőbb körülményeket jobban kihasználni tudó fajok kiszorítják a speciális körülményekhez alkalmazkodottakat. A talajvízszint emelkedése nagy kiterjedésű szikes pusztáinkat veszélyezteti, pedig a homoki gyepek, nyárasborókások, szikes legelők és szikes tavak nagy része valamilyen szintű természetvédelem alatt áll (Hahn 1999). Magyarországon természetes „összikesek" is vannak, a mai jellegzetes, nagy kiteijedésű szikes puszták azonban a folyószabályozás nyomán jöttek létre a XIX. században. Szikes pusztáink esete is példázza, hogy a nagy vízgazdálkodási beavatkozások a vizes élőhelyek visszaszorításával ökológiai veszteséget okoztak, ugyanakkor új ökológiai értéket is teremtettek. Az előrejelzés lehetőségeinek kidolgozása fontos jövőbeli kutatási terület egyfelől a jelentős hazai felszín alatti vízhasznosítás miatt, másfelől a belvízrendezés és árvízvédelem alternatív lehetőségeinek átgondolása szempontjából. A szárazföldi élőhelyeket érintő vízgazdálkodási beavatkozások hatása általában nagyobb késleltetéssel jelentkezik, mint a vizes élőhelyek vagy a vízi ökoszisztémák esetében. 3.4. A természeti táj ökológiai állapota és a víz A természeti táj az élőhelytípusoknak a helyi adottságoktól függő mozaikos keveréke. A mozaikok eloszlását számos nem szabályozható tényező - domborzat, talaj, hidrogeológia - befolyásolja. A kulcstényezők egyik legfontosabbika, a rendelkezésre álló víz mennyisége és dinamikája azonban szabályozható, sőt éppen ez a vízgazdálkodási beavatkozások explicit célja. A vízgazdálkodás ily módon jelentős tájformáló tényező, ami egyfelől eddig tudatosan csak kismértékben kiaknázott lehetőségeket kínál, másfelöl további felelősséget ró a „vizesmérnökre".
