Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)

3-4. szám - Somlyódy L.-Hock B.: A vízminőség és szabályozása Magyarországon

502 Somlyódy L.—Hock В. bája egy, de inkább két nagyságrenddel nagyobb a befogadó észlelésekből (koncentráció és vízhozam) nyert „imissziós" terhelésekénél (némi túlzással azt mondhatjuk, hogy az emissziós adatok csak tájékoztató jellegű információknak tekinthetők). Az emisszióbecsléssel kapcsolatban több dilemma is felmerül. A Környezetvédelmi Felügyelőségek (KÖFE) laboratóriumai a „bírság gyanús" szennyező forrásokat és vízminőségi jellemzőket részesítik előnyben, és kapacitásukat ezekre koncentrálják. Ez azt jelenti, hogy az érvényben lévő rendeletben megadott 32 vízminőségi jellemző közül csak arra a néhányra végzik el a kémiai analíziseket, amelyekre feltételezik a bírság kivethetöségét. A vizsgálatok elsősorban KOIj-re, ammóniumra, összes lebegő anyagra és szerves oldószer extraktra korlátozódnak. További komponensek meghatározási aránya igen kicsiny (átlagosan 10% körüli), ami kizárja az emissziós értékek meghatározását. Jól szervezett ipari üzemeknél módot találnak arra is, hogy a mintavétel előkészületei, folyamata során belső vízkormányzással a valóságnál kedvezőbb vízminőséget produkáljanak. A vegyipari üzemek és a gyógyszergyárak esetében jelentkezik a gyors termékváltás problémája: az éves mintavételi gyakoriság ezt gyakran nem tudja követni. Már pedig minden váltás a szennyvíz minőségének módosulásával jár. És végezetül az évi 2—4 (ritkán 12) ellenőrző mérés: egyszerű statisztikai megfontolások alapján tudjuk, hogy az évi átlagos kibocsátás hibája az {(N-n)/Nn}

1/

2 kifejezéssel arányos (

Cochran 1962), ahol N a „pontos" becslés mintaelem száma, n pedig a tényleges. Ha például feltételezzük, hogy a napi észlelések „pontosak" és a kétnapiak ,jók", az évi 12 és 2 megfigyelés hibája utóbbiénak 6-, illetve 14-szerese! KOId emissziók vonatkozásában elvileg a legelfogadhatóbb a helyzet KOId, amelyre kimutatások fellelhetők. Az (elavultnak tünő) 1994-es adatok álltak rendelkezésünkre (az 1999. évi összes szennyvíz mennyiségi értéke — 707 millió m

3/év - 10%-os csökkenést mutatott 1994-hez viszonyítva, KöM 2000). A 604 legfontosabb szennyezőforrás hozam és KOId adatai alapján az emissziókat az 1. ábra térségeire összegeztük (Hock 1998, Somlyódy et al. 2000a). A szennyvíz fajtáját tekintve megkülönböztettünk ipari szennyvizet (amelyben szinte elhanyagolható az ipari létesítmények kommunális hányada), valamint települési szennyvizet, ahol általában a kommunális szennyvíz dominál (de tartalmazza a helyi ipar szennyvizeit is). A mezőgazdaságból származó pontszerű emissziók a fentiekhez képest elhanyagolhatók. Az elemzésekből megállapítható, hogy a 177 kt/év becsült KOId szennyezés (lásd később) túlnyomó része a Duna vízgyűjtőjére esik (76%). Ennek 80%-a közvetlenül a Dunát érinti, azon belül pedig 80%-ot Budapest tesz ki (az országos mennyiség majdnem fele a fővárostól származik). A Tisza vízgyűjtőjén a terhelés megoszlása egyenletesebb: a Tisza és a többi vízfolyás között közelítően 50-50% az arány. A viszszaeső ipari termelés a '90-es évek közepén (ami a termelés mélypontjának tekinthető) a lakosságinak mintegy felét adta. Tápanyagok vonatkozásában átfogó felmérés készült a PHARE „Danube Environmental Programme" keretében (Somlyódy et al. 1999a, EU/AR/102A/91) a Dunamedencére, hazánkra és különböző kisebb térségekre. A cél alapvetően tápanyagmérlegek felállítása és olyan, a megelőzésen alapuló, fenntartható tápanyag-gazdálkodási