Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)
3-4. szám - Somlyódy L.-Hock B.: A vízminőség és szabályozása Magyarországon
A vízminőség és szabályozása 489 szempontjából mértékadó hazai lefolyás is a Duna vízgyűjtőjén a nagyobb). A trofitást sok tényező nemlineárisán befolyásolja: levonulási idő, hőmérséklet, fényintenzitás és ezek egybeesése stb., a Duna esetében beleértve a külföldön létesült tározókat is. Altalánosságban a nagyobb vízfolyások vízminősége kedvezőbb mint a kisebbeké. Ennek oka a hígulás eltérő mértéke. Különösen érvényes ez a megállapítás a Dunára és a Tiszára: mutatóik lényegesen elönyösebbek, mint a saját vízgyűjtőjük átlaga (a mikrobiológiai állapot jelenthet kivételt). A klasszikus vízminőségi értékelés szerint jelenleg a Duna az oxigén- és a tápanyagháztartás szempontjából III. osztályú, bakteriológiai minősége pedig IV. osztályú. A Tisza esetében hasonló a helyzet, de itt az oxigénháztartás a hossz-szelvényben romlást mutat: a kilépő szelvényben már IV. osztályú. A regionális feldolgozás jól tükrözi, hogy a legsúlyosabb vízminőségi problémák a mikrobiológiai állapothoz és a tápanyagterheléshez kötődnek. A fő ok a nem megfelelő hatásfokkal tisztított lakossági szennyvizek bevezetése. Különösen figyelmet érdemel a Nádor-csatorna és a Kígyós magas kémiai oxigénigénye is, ami szintén szennyvízbevezetésre utal. 1.1.2. Állóvizeink trofitása. A különböző típusú vizek eltérő módon reagálnak a megnövekedett tápanyagterhelésre. Fontos szerepe van a tápanyagok hozzáférhetőségének, a tartózkodási időnek, a fényviszonyoknak stb. Nagy folyóink például jelentős tápanyagterhelést kapnak, a fitoplankton növekedését azonban a fényhiány és a rövid tartózkodási idő korlátozza. A vizet lelassítva a szervetlen részecskék gyorsan kiülepednek, az algák elszaporodnak. Ez történik a Kis-Balaton felső tározójában, a Dunán, a Soroksári-Dunában vagy a Tisza duzzasztott szakaszain. A Balaton szélnek erősen kitett tó, sekély tavaink közül a legmélyebb (3,2 m). A felkeveredés miatt gyakran korlátozza az algák szaporodását a fényhiány. A víz átlagos tartózkodási ideje hosszú, nem befolyásolja a növekedést. A biomasszát meghatározó fő tényező a foszfor. Ez magyarázza, hogy a Balaton az eutrofizálódás által leginkább veszélyeztetett sekély tavunk, amelyben a tápanyagterhelés csökkentése előtt a legnagyobb alga biomassza a 200 mg klorofill-a/m 3-t is elérte. A Tisza-tó sekély, szélvédett területeit sürü makrofiton állományok borítják. A mintegy 60%-nyi nyíltvizes területen a legnagyobb alga biomassza 50 mg klorofilla/m 3 körüli. A tápanyagterhelés több alga számára is elegendő lenne, a víz csekély és szeszélyesen változó átlátszósága (0,05-0,50 m), valamint az időnkénti gyors átöblítödés azonban határt szab a növekedésnek. A Velencei-tó szélvédett területeit nádasok borítják. Nyíltvízi területe is sekélyebb a Balatonná] (1,9 m), ezért alapvetően az üledék felkeveredése miatt kialakuló fényhiány határozza meg az algák biomasszáját (a ma már alacsony trofítású Fertőtóhoz hasonlóan). A tóban jelenleg 30-40 mg klorofill-a/m 3 körüli a legnagyobb alga biomassza. A víz viszonylag alacsony foszfátkoncentrációjából (10-20 mg P/m 3) arra következtethetünk, hogy időszakosan a foszfor korlátozhatja a fitoplankton növekedését. A víz tartózkodási ideje hosszú. A csekély vízcsere miatt nagyobb lehet az üledékből származó foszforutánpótlás a külső terhelésnél. Az 1980-as évek végén a tóból kikotorták a felső üledékréteget. A víz átlátszósága, és feltehetően az üledékből származó belső foszforterhelés csökkent, a vízminőség javult.
