Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)

3-4. szám - Simonffy Zoltán: A hazai vízigények és vízkészletek stratégiai szempontjai

A hazai vízigények és vízkészletek áttekintése stratégiai szempontból 469 vízi hozamok 35%-a). A külföldi tározási kapacitás tervezett növekedése a Tisza vízgyűjtőjén (kb. 800 millió m

3, Reich 1998), ez a kisvízi időszakban mintegy 25 m

3 s , további többletet jelentene, ami 125 millió m

3 öntözővíznek felel meg. Az értékekben nem szerepelnek a Felső-Tisza ukrajnai szakaszán található további tározási lehetőségek (ennek kiépítésére még tervek sem készültek). A Körösökön és a Maroson nincs tervezett tározási többlet, ami a fogyasztásnövekedést „helyben" kompenzálná. A Szamos és a Bodrog vízgyűjtőjén a tervezett tározókapacitás kiépítése viszont a fogyasztásnövekedés első, mérsékelt változatának teljes hatását képes lenne ellensúlyozni. Pesszimista esetben viszont, ha a tározókapacitás nem épül ki, de minden más tényező kedvezőtlenül alakul, az érkező vízhozam akár 400 millió m

3/év-vel is csökkenhet. Összességében láthatjuk, hogy a Tisza vízgyűjtőjén dominálhatnak a kedvezőtlen hatások. Ezek mértékétől függően az öntözésre fordítható vízkészlet mintegy 25— 40%-kal csökkenhet. A mederben hagyandó vízhozamot általános esetben az ökológiai és a tájesztétikai igények, a szükséges hígítás, a meder állapota és a vízmélységgel összefüggő kritériumok határozzák meg. A hazai gyakorlat ezt az ún. „élővízzel" helyettesíti, amelyet a kritikus augusztusi időszak eddig előforduló minimális vízhozamának 75%ával definiál. Várható, hogy az ökológiai szemlélet erősödésével és a környezeti , jó állapot" biztosításának igényével az ,,élövíz"-nek megfelelő értékek nőni fognak. Ennek mértéke azonban nem ismert. így többet nem tehettünk, mint az érzékenység elemzése érdekében 20% és 50%-os növekedéssel számoltunk. A mederben hagyandó vízhozam növelése azokat a vízfolyásokat érinti érzékenyen, ahol az élővíz és a szabad készletek azonos nagyságrendűek, és a tározás alacsony szintű. A változások vízgyűjtő szinten ott lehetnek kritikusak, ahol ezek a kis vízfolyások dominálnak: a Dunántúli-középhegységre eső vízgyűjtők, a Nádor és a Dráva hazai vízgyűjtője. Ezeken a vízgyűjtőkön jelenleg nincs számottevő öntözés, illetve a halastavak nagy vízigénye miatt szabad készlet sincs. A tényleges hasznosítás során célszerű a mezőgazdasági termelési értékhez igazodó eltérő biztonságot alkalmazni. A felszíni vízkészletek számítása azzal a feltétellel történt, hogy az évek 80%-ában nem lesz vízhiány. A nagyobb biztonságot nyújtó 90%-os valószínűségű érték használata kb. 15—30%-kal kisebb hasznosítást jelent, a 70%-os 5-10%-kal nagyobbat (az eltérő biztonság hatása természetesen annál nagyobb, minél magasabb a 80%-os készlet jelenlegi kihasználtsága). Az éghajlatváltozás öntözésre gyakorolt hatásai többoldalúan jelentkeznek: - a növények vízigénye megközelítően a potenciális párolgás növekedésének megfelelő arányban nö; - csökken a csapadék; - nő az öntözést igénylő területek nagysága és - változik a rendelkezésre álló szabad vízkészlet. Az éghajlatváltozás tényleges mértéke egyelőre igen bizonytalanul ismert, a lehetséges hatások bemutatására három forgatókönyvet vizsgáltunk. Az öntözéssel pótolandó vízmennyiség növekedését egyrészt a nagyobb vízigények (a potenciális párolgás növekedésének üteme az éghajlati forgatókönyvtől függően 5, 9, illetve 13%),