Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)

3-4. szám - Simonffy Zoltán: A hazai vízigények és vízkészletek stratégiai szempontjai

A hazai vízigények és vízkészletek áttekintése stratégiai szempontból 467 - A realitások miatt néhány területen nem a teljes szabad készletet vettük figyelembe, hiszen például átvezetések hiánya miatt a Duna, a Dráva és a Maros készletének egy jelentős része nem hasznosítható, a Szigetközben az öntözhető területek nagysága korlátozza a hasznosítást, a dunántúli dombvidéki vízgyűjtők szabad felszín alatti készleteinek egy része pedig öntözésre alkalmatlan területekre esik. A fenti feltételekhez 1150 millió m

3 felszíni és 280 millió m

3 felszín alatti öntözésre fordítható vízkészlet tartozik (Simonffy 2000). A II. táblázatban szereplő adatokkal összehasonlítva, országos szinten a jelenlegi öntözési vízigények (400 millió m

3) és a reális fejlődési forgatókönyvhöz tartozóak (850 millió m

3) egyaránt kielégíthetők, a mezőgazdaság optimista fejlődéséhez tartozó öntözés (2350 millió m

3) azonban csak a Duna, a Dráva és a Maros fölös készleteinek hasznosítása esetén (a megfelelő elosztórendszerek kiépítése után) lenne lehetséges. Ma a felszín alatti vizek használata, közötte az öntözés, az Alföldön globális mértékben kihasználja a rendelkezésre álló készleteket, ezen belül vannak olyan területek (Maros—Körös köze, a Duna-Tisza közi hátság), ahol a vízkivétel meghaladja a hasznosítható készleteket. Számottevő többlet csak a Felső-Tisza vidékén található. A Dunántúlon mindkét készletfajtából, az Alföldön pedig a felszíni vízkészletekből egyelőre jelentős többletekkel rendelkezünk. A jelenlegi öntözővíz-fogyasztás 90%-a a Tisza- és a Körösvölgyben, a Duna-völgyi-főcsatorna mentén és a Rába vízgyűjtőjére koncentrálódik. Az igények növekedése is első lépcsőben itt várható (ahol az elosztóhálózat létezik), mindaddig, amíg ezt a szabad vízkészletek lehetővé teszik. A mezőgazdaság termelési szerkezetében jelentős változások várhatók, emiatt nem csak az igények mértékét, de területi eloszlását is bizonytalanul ismeijük. így az igények és a készletek vízgyűjtők szintjén történő összehasonlítása helyett a következőkben a jelenlegi vízhasználatok és a szabad készletek területi megoszlásából kiindulva, továbbá a külföldi vízhasználatok és beavatkozások, a változó szemlélet (ökológiai szempontok és nagyobb biztonság), és az éghajlatváltozás hatását vizsgáljuk meg. Az öntözésre fordítható szabad készleteken belül a Tisza vízgyűjtőjének felszíni vizei az uralkodóak. A Duna vízgyűjtőjén számottevő, felhasználható felszíni készlettel a Duna-völgyi-főcsatorna mentén, illetve a Rába vízgyűjtőjén rendelkezünk. A felszín alatti készleteknek főként lokális jelentősége van, ebből a Duna vízgyűjtőjén van több, mintegy duplája a Tisza völgyében felhasználhatónak. A készletekkel éppen ellentétesen, mind a Duna, mind a Tisza vízgyűjtőjén a felszín alatti vizek használata van túlsúlyban (1. táblázat), ennek nagy része a Duna-Tisza közére, a Nyírségre és a Maros—Körös közére koncentrálódik. A külföldről érkező hasznosítható vízhozamok lehetséges jövőbeni változásait számos feltevés révén kíséreltük meg becsülni (a Duna és a Dráva esetében a reálisan elképzelhető 10-20%-os csökkenés nem jelent gondot az igények kielégítésében, a Rábára pedig a hatás elhanyagolhatónak bizonyult). A Tiszára vonatkozó feltevések és eredmények (III. táblázat): — A kisvízi lefolyásban csökkenést okozhat az ukrajnai és a romániai vízgyűjtőterületek esetleges újraerdősítése (ilyen tervekről nem tudunk): 10%-osnál nagyobb csökkenés nem várható;