Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)

3-4. szám - Simonffy Zoltán: A hazai vízigények és vízkészletek stratégiai szempontjai

A hazai vízigények és vízkészletek áttekintése stratégiai szempontból 463 szeripar növekedése esetén az Alföld erre kiválasztott területein, ugyanakkor a bányavíz-kivételek mintegy 20%-os csökkenése feltételezhető (Simonffy 1999a). Az ipari vízhasznúlatokhoz kapcsolódó vízminőségi igények szerteágazóak: az előírás teljes hiányától az ivóvízminöségig, sőt a technológia szempontjából kritikus esetekben még szigorúbb elvárások lehetségesek. A területi alkalmazkodás azonban itt is érvényes: az ipar a telepítési hely megfelelő kiválasztásával nagymértékben képes csökkenteni a hasznosítás vízminőségből származó korlátjait, vagy az elkerülhetetlenül szükséges kezelést beépíti a technológiába. így a hasznosítható készleteket vízminőségi okokból nem csökkentettük. A felszíni vizekből és a parti szűrésű készletekből történő vízhasználatot időben egyenletesnek feltételezve a kritikus időszakot a mederbeli hozamok minimuma jelöli ki. A bővizű folyók mellé települt ipar esetén a megnövekedett igények is nagy biztonsággal, hosszú távon kielégíthetők. Új, vízigényes ipar telepítése esetén a folyó menti területek javasolhatók. Valódi problémát egyedül az Altal-ér vízgyűjtője jelez (Sárváry 1998). A felszín alatti vizekre települt iparral kapcsolatos legfontosabb megállapításaink (Simonffy 2000): - Jelenleg a Tatabánya környezetében, és a Marcal vízgyűjtőjén a még mindig meglévő bányavíz-kiemelés okozza a karsztvízkészlet majdnem teljes kihasználtságát. Ez azonban nem a jövő problémája, hiszen a bányászat további csökkenése prognosztizálható. Figyelembe kell azonban venni, hogy ezzel pl. a Marcal felszíni vízkészlete mintegy 30%-kal csökkenhet, de ez a kis felszíni vízigények miatt nem jelent gondot; - A talaj- és rétegvízből származó ipari vízkivételek a jelenlegi hasznosítható készleteket tekintve mindenütt fenntarthatók. Az éghajlatváltozás hatását is figyelembe véve azonban az Alföldön a lakossági vízellátással kapcsolatban már jelzett készlethiány tovább gyűrűzik. Kritikus területek az enyhe éghajlatváltozás esetén: a Hortobágy, a Nagykunság, a Zagyva, Tarna és a Maros vízgyűjtője. Azonban — ahogyan már említettük — az ipari igények esetében nem kell mindenképpen megoldást találni, az igények vízben gazdagabb területekre terelhetők (az ipari vízigények és a szabad felszín alatti készletek aránya a Tisza teljes vízgyűjtőjére még a legkedvezőtlenebb éghajlatváltozás esetén is 0,66, ráadásul felszíni készletek valamennyi kritikus vízgyűjtőn bőségesen találhatók). Jobban vállalható az éghajlatváltozás mértékével kapcsolatos kockázat is. Mindezek mérlegelése természetesen a vízhasználó dolga; - A már alakulóban lévő ipari gócpontok továbbfejlődése szempontjából a víz nem lehet akadály: Győr környezete és a Nyugat-Dunántúl rendelkezik megfelelő mennyiségű vízkészlettel, sőt Székesfehérvár környezetében (a Nádor vízgyűjtőjén) a bányavíz-kiemelés megszüntetésével jelentős karsztkészletek szabadultak fel (bár ezek főleg a lakossági ivóvízellátás céljait kell, hogy szolgálják, akár tartalékként is). A Sajó-völgyben az esetleg szükségessé váló felszíni és parti szűrésű készlet rendelkezésre áll, de a karsztvizet itt is kímélni kell. Problematikus viszont az alföldi élelmiszeripar-fejlesztés, ha ennek megcélzott területe a Tiszántúl. Ipartelepítésre alkalmas talaj- és rétegvízkészletek