Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)

3-4. szám - Nováky Béla: Az éghajlatváltozás vízgazdálkodási hatásai

Az éghajlatváltozás vízgazdálkodási hatásai 419 ságainak változtatásán keresztül — módosítani képes üvegházgázok (szén-dioxid, metán, nitrogén-dioxid, halogénezett szénhidrogének), továbbá az aeroszolok légköri koncentrációja az ipari forradalmat követő mintegy 200 évben növekedett. A harmadik évezred küszöbét átlépve, az elkövetkező évtizedekben a hazai vízgazdálkodással szembeni egyik legnagyobb kihívás az éghajlatváltozás lehet. Elsődleges célunk, hogy ismereteink mai szintjén feltárjuk a hidrológiai adottságainknak az éghajlat és a területhasználat változásából fakadó 2030-ig terjedő várható módosulásait, továbbá a vízigények előbbiekből adódó változásait és ezzel a vízgazdálkodás és egyes szakágai, különösen a vízkészlet-gazdálkodás, az árvízvédelem, a területi vízgazdálkodás, a természetvédelem számára támpontokat nyújtsunk a stratégiai kérdések megfogalmazásához. A másik célkitűzés, hogy összefoglaljuk a vízgazdálkodási stratégia azon elemeit, amelyek szorosan kötődnek az éghajlatváltozáshoz, vagy következnek abból. 1. A globális klímaváltozás okai Az üvegházgáz-kibocsátás növekedése összefügg a népesség lélekszámának növekedésével, a növekvő népesség fokozódó energia-, nyersanyag-, élelmiszer- és fogyasztási cikk igényével, a fokozódó hulladéktermeléssel. Növekedésének elsődleges kiváltói az iparosodás speciális technológiái. Ezt támasztja alá, hogy az össznépesség mintegy 14%-át adó iparosodott országokra jut a teljes energiafelhasználás 53%-a és az emberi tevékenységekből eredő szén-dioxid-kibocsátás mintegy 50%-a (IGBP 1997). Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül, hogy a szén-dioxid-kibocsátáshoz ma még fajlagosan kisebb arányban hozzájáruló fejlődő országok várható technológiai fejlődése - hasonlóan az évszázaddal ezelőtti fejlett világéhoz, csak sokszorosan nagyobb népességszám mellett-a későbbiekben jelentősen megnövelheti a kibocsátást. Az üvegházgázok kibocsátásának és légköri koncentrációik várható növekedésére különböző nemzetközi szervezetek több előrejelzést is készítettek, amelyekben a gazdasági növekedés több, eltérő ütemet — 1990-2025 közötti évi 2,0-3,5%-os - feltételező változataiból indultak ki, s hasonlóképpen különböző változatokat feltételeztek az energiaforrások várható alakulására. Az előrejelzések megállapították, hogy amennyiben a szén-dioxid-kibocsátás terén nem történik változás és „minden úgy folytatódik, ahogy eddig", akkor a szén-dioxid légköri koncentrációja az elkövetkező 40 év alatt, exponenciális növekedés mellett, az ipari forradalom előtti érték kétszeresére növekszik. A légköri szén-dioxid koncentrációja akkor is növekedne, ha a széndioxid-kibocsátást az 1990-es évek szintjén befagyasztanák: ebben az esetben a növekedési ütem az elkövetkező évtizedekben a felére csökkenne. Nagy tehát a valószínűsége annak, hogy a légköri üvegházgázok ekvivalens szén-dioxid értékben kifejezett koncentrációja a XXI. század első felében eléri a természetes szén-dioxid-koncentráció kétszeresének mértékét (IPCC 1996). Az éghajlat változása, a változást kikényszerítő valamennyi külső hatás figyelembevételének lehetetlensége és az éghajlat belső ingadozása miatt, csak nagy bizonytalansággal jelezhető előre. A globális éghajlatváltozás előrejelzésében a főszerepet az