Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)
3-4. szám - Somlyódy László: A hazai vízgazdálkodás és stratégiai pillérei
380 Somlyódy László gazdálkodási alapokon nyugvó - korszerű történetét a hetvenes évek elejétől számíthatjuk. Akiépített belvízelvezető és öntözőrendszerekre egyaránt jellemző, hogy a jelenlegitől alapvetően eltérő tulajdonviszonyok és birtokszerkezet mellett működtek (.Somlyódy 2000). 1.3. Árvizek és belvizek Nagy folyóink vízjárása az országon kívüli hidrometeorológiai körülményeknek megfelelően szélsőséges: a Duna és a Tisza jellemző kis vízi hozama a belépésnél 570 m 3 s1 és 45 m 3 s1, míg a legnagyobb árvízi hozam 10 300 m 3 s" 1 és 3550 m 3 s1. A csapadék évszakos változása nagy: az ősz és a tavasz sokszor károsan fölös vízzel jár. Sík vidéken a víz a terület időszakos elöntését okozza. Az ország közel negyedét kitevő mélyebb részeket árvizek fenyegetik. Más sík területeken a változó mértékű és gyakoriságú belvizek okozhatnak elöntéseket, amelyek együttesen az ország területének 52%-át, a müveit területek kétharmadát érintik (2b— с . ábrák). A Duna átlagosan 2—3, a Tisza 1,5—2 évenként lép ki a medréből. Nagyobb árvíz a Dunán 10-12, a Tiszán 5-6 évente fordul elő. A jelentős árvizek időtartama a nagy folyók felső szakaszán 5—20 nap, a középső és alsó szakaszokon 15—120 nap (ez a tartósság más európai folyókra nem jellemző). A mellékfolyók és azok felső szakaszai heves vízjárásúak. A Felső-Tisza térségében, valamint a Körösökön jelentős csapadékot követően 28-36 órán belül 8-10 m-t is emelkedhet a vízszint. Akiváltó tényezők eltérőek (Szlávik 2000a): az utolsó száz év legnagyobb tiszai árvizei között volt tavaszi áradásból (1879), téli csapadékból (1888), téli hótakaró olvadásából (1895 és 1999), tavaszi csapadékból (1919) és mellékfolyó árvizéből származó (1932, Maros). Az 1970. évi árvizet a Tisza és az összes mellékfolyó példátlan egyidejű áradása, míg az 1998. őszi és az 1999. tavaszit két egymást követő, szélsőséges hidrológiai esemény jellemezte. Az árvizek által veszélyeztetett 21 300 km 2 terület, a legnagyobb Európában. A védmüveket a 2b. ábra szemlélteti. Az ártér 4200 km hosszú árvédelmi töltés mentén helyezkedik el, és 148 öblözetre oszlik (ezek 97%-a mentesített). Közülük 51 kisebb mint 10 km 2. Ezek 202 km 2-t védenek, amelyhez az összes védmü aránytalanul nagy hányada, 9%-a tartozik. Az árvízvédelem biztonsági és gazdasági kérdés: többek között 628 települést (köztük 60 várost) és 2,3 millió embert, a vasutak 32%-át, a közutak 15%-át, és áttételesen mintegy 5000 milliárd forintnyi nemzeti vagyont (az 1999. évi költségvetés közel kétszerese) véd. Az egyes öblözetekben (azok a területek, amelyek egy-egy töltésszakadás esetén víz alá kerülnek) bekövetkező kár alkalmanként elérheti a több tízmilliárd Ft-ot. Az árvizek elleni védekezés mindezek miatt (is) társadalmi ügy. Figyelemre méltó eredményt hozott a Szonda Ipsos felmérése (Tamás 1999b). Az 1999 elején a szatmári és a kárpátaljai árvízi, kétszer háromszáz fős felmérés érdekes módon bizonyította a térségben élők kollektív memóriáját: a lakosság nagy része „ismételt árvizesnek" érzi magát, még akkor is, ha személyesen nem élt még át ilyen eseményt. A magyarországi és az ukrajnai minta elemzése eltérő eredményekhez vezetett. így mig például nálunk a lakosság általában elégedett volt a védekezésben részt vevők (egyének és intézmények) teljesítményével, addig Ukrajnában a skála pont a fordított képet adta: so-