Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)

2. füzet - Rátky István: Árvízi hurokgörbék közelítő számítása

Árvízi hurokgörbék közelítő számítása 235 kusan ábrázolták) a felső mérce vízállása mellett a vízállás változását is és ennek függvényében adták meg az alsó mérce vízállásváltozását. Az árhullám levonulását az alsó szakasz mederteltsége is befolyásolja. E felismerést is közel 125 évvel ezelőtti időkre datálhatjuk. Kleitz a „fölfelé haladó (visszaduzzasztás folytán keletkező) árhullámokkal" is foglalkozik (Kleitz 1877). A hazai vízügyi szolgálatot dicséri (Korhely 1909, in Stelczer 1986): „Tudományos szempontból egy másik kiemelkedő eredmény: először mutatták ki Magyarországon, hogy a Körös és a Maros nem csupán a Tisza tetőző árvízi magasságára van befolyással hanem a tetőzés idejére is". Az 1876-1907 közötti évek tiszai és mellékfolyói tetőző vízállásait elemezve Korhely ( 1909) megállapítja: „Igen sok esetben Szegeden az árvíz előbb kulminál, mint Csongrádon". Ez a jelenség a kisesésü, mellékágas vízfolyásokon ma már általánosan elfogadott törvényszerűség, amelyet Vágás (1984) „alulról vezérelt" árhullámnak nevez. Ezeket a fordított hurokgörbe alakokat az 1970-es és az utána következő mérések jól szemléltetik (Szlávik 1976, 1980, BME 1999). Az 1970. évi tiszai árvíz során a szegedi és a makói szelvényben végzett vízhozammérések (27, ill. 35 db.) alapján megrajzolt vízhozamgörbék szerint a szegedi szelvényben „...igen érdekesen alakult az árvízi hurok. Az apadó ág a Körösök és a Maros árhulláma miatt visszafordul, kialakul egy újabb hurok és a rendkívül magas dunai vízállás visszaduzzasztó hatása miatt magas vízállás mellett alacsony vízhozamértékkel folytatódik az apadás. Az árvízi hurok iskolapéldáját mutatják a Maros makói szelvényében végzett vízhozammérések. Az általánosan érvényben levő vízhozamgörbét az árvízi hurok közrefogja és két kisebb hurok imponálóan mutatja az újabb árhullámok hatását."(Csoma—Szilágyi 1971. ) A természetbeni mérések, azok helyes hidraulikai értékelése és mindezek azonnali gyakorlati felhasználása közben született elméleti eredmények egyre pontosabban írják le a nempermanens Q~H kapcsolatot. Egy korábbi műszaki tanulmányunkban (Rátky 1999) a nempermanens Q-H kapcsolatról részletes irodalmi áttekintést adtunk: Jones 1915, Corbett at al. 1943, Gilcrest 1950, Lászlójjy-Szesztay-Szilágyi 1953 munkájában Wiggins. Boyer és Lewis módszerei, Kozák 1958, Chow 1959, Kozák I960, Szigyártó 1985a,b. Ezekben ismertetett közelítő összefüggések közös jellemzői: — a valós kapcsolatban szereplő leglényegesebb hidraulikai változókat —a vízfelszín pillanatnyi relatív esését, az áradás intenzitását —felismerték és megpróbálták megfelelően közelíteni, — a módszerek az akkori lehetőségeknek megfelelően grafikusak voltak, — a grafikonok szerkesztéséhez minden esetben mért értékeket használtak fel, — alkalmazásuk feltétele a meder állandósága és — az árhullámok „felülről vezérelt"-sége, — összetett szelvényű, hullámteres medrek hatása a méréseken keresztül(valamenynyire) beépült a módszerekbe. A fentieken túl meg kell említeni a témakör elméleti és/vagy gyakorlati oldalát tárgyaló hazai tanulmányokat: Puskás 1952, Papp-Márfai 1978, Futaki 1981, Márfai 1984, Vágás 1984a, b.