Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)

2. füzet - Illés L.-Konecsny K.: Az erdő hidrológiai hatása az árvizek kialakulására a Felső-Tisza vízgyűjtőben

182 Illés L.—Konecsny К. összetétele: fiatal erdő 22,8%, átlagos életkorú 45,5%, vágásérés előtti 11,3%, vágá­sérett és azon túli 20,4%. Az erdők nagyobb része a hegyvidéken található, ami mind erdőgazdálkodási, mind természetvédelmi szempontból, nagy jelentőségű. El­helyezkedésüknél és fontos védelmi funkciójuk miatt a megye erdőinek több mint a fele az első osztályú kategóriába tartozik, ezért kitermelésük tiltott. 1210 km 2 termé­szetvédelmi oltalom alatt áll. Ez az erdőterület 20% a megye területének 10%-a. Az 1960-as évektől kezdődően a kitermelhető fa mennyiségét fokozatosan csök­kentették. Jelenleg az engedélyezett évi kitermelés 838 ezer m . Ennek legnagyobb része - 777,2 ezer m 3 — az állami erdőgazdálkodási szervezeté. Ebből 394,1 ezer m 3 lombhullató, 383,1 ezer m 3 fenyő. Az engedélyezett kitermelés erdőgazdaságok kö­zötti megoszlását a I. táblázat tartalmazza. Erdőfelújítással összefüggő kitermelést évi 252 km 2-en irányoznak elő. Ez évi 493,7 ezer m 3 kitermelést jelent. Pénz hiányá­ban ez jelenleg nem valósulhat meg. A fakitermelés és felújítás tényleges mennyisé­geit a II. táblázat tartalmazza. Az adatok arról tanúskodnak, hogy az egy hektárra vetített kitermelés - az 50-es évek kivételével — nem haladta meg az évi átlagos növekményt (0,05 m 3/év/ km 2). Ha csak a gazdasági célú fakitermelést tekintjük — az 50-es évek kivételével — nem vágtak ki többet, mint a gyarapodás mértéke. Több mint, 30 éve (1966-tól) a 0,8 millió m 3-es évi vágási normát nem lépték túl, sőt az utóbbi években a meghatározott optimális mennyiségnél kevesebbet vágnak ki, ezért az erdőterület 100 km-rel növe­kedett. Az élő famennyiség 140 millió m 3-ről 200 millió m 3-re nőtt. Az éves átlagos hektáronkénti faanyag növekedés 5 m 3, a kivágás 2 m 3. Ezt jól mutatják a III. táb­lázat adatai. Ezek alapján tehát az erdővagyon mennyiségének utóbbi évtizedekbeli csökkenéséről Kárpátalján nem lehet beszélni. Ezek az adatok nem tartalmazzák az engedélynélküli kitermelést, ami valószínűleg nem lehet elhanyagolható mennyiség. I. táblázat Az engedélyezett évi fakitermelés a Kárpátalján Erdőgazdaság Engedélyezett évi kitermelés ezer m 3 Erdőgazdaság Engedélyezett évi kitermelés ezer m3 Beregszász 4,6 Munkácsi 28,7 Bustyaháza 23,3 Perecsini 23,8 Nagyberezna 59,6 Rahói 84,9 Nagybocskó 105,4 Szolyvai 39,5 Nagyszöllős 5,0 Ungvári 3,4 Volóc 58,8 Királymezői 114,1 Dovzsanszki 34,9 Huszti 46,3 Zugatyanszki 28,1 Körösmezői 75,5 Ökörmezői 41,3

Next

/
Oldalképek
Tartalom