Vízügyi Közlemények, 1999 (81. évfolyam)

4. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

Vízügyi Közlemények, LXXXI. évfolyam 1999. évi 4. füzet RÖVIDEBB TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK, BESZÁMOLÓK A TÚR TORKOLATI BUKÓ FELÚJÍTÁSA GÖNCZ BENEDEK, KERTI ANDOR és KOLESZÁR JÁNOS 1. Történeti visszatekintés 1.1. Szabályozási munkák az 1920-as évek végén A Tisza és a Szamos folyók közti területek többségükben árvizek és belvizek járta földek voltak, ezért az itt gazdálkodók és érdekeltek 1914-ben megalakították az ár­mentesítő és belvízszabályozó társulatot. A társulat alakulásakor nagy célokat tűzött ki maga elé, azonban a világháború, majd az azt követő trianoni békeszerződés ellehetetlenítette a célok megvalósítását. Az új országhatárokkal a társulat eredeti működési területének jelentős részét a szom­szédos országokhoz csatolták, a társulat székhelye, Szatmárnémeti is Románia terüle­tére került. A földművelési miniszter 1925-ben miniszteri biztosként Kövessy Győző minisz­teri tanácsost bízta meg a magyarországi területen müködö társulat vezetésével és új tervek kidolgozásával. Az új koncepció alapján a térség árvízmentesítése érdekében meg kellett építeni a Tisza bal parti és a Batár menti töltéseket 51,5 km, valamint a Szamos jobb parti töltését 46,5 km hosszban (/. ábra). A Túr-völgy szabályozásának tervét is jelentősen módosítani kellett, hiszen a há­ború előtti, övcsatornát tartalmazó tervet a területek elcsatolása miatt nem lehetett megvalósítani. Az új terv szerint a folyó a trianoni határtól Sonkádig kétoldali töltéssel biztosítva, 12 átvágás elkészítésével 18,6 km-re rövidült. A sonkádi osztóműtől az új tiszai torkolatig 11,5 km hosszú új nyomvonalon mesterséges csatornát építettek, amit mindkét oldalon betöltéseztek (Schick 1938/ Az új medret a társulat első elnökéről és a megvalósítás időszakában is aktív tagjáról később Báró Kende Zsigmond-csator­nának nevezték el, azonban ez az elnevezés lassan elhomályosult, és ma már Túr folyó néven ismerik. Az igazi (a régi) Túr folyó Sonkád alatti szakasza pedig funk­ciója miatt a Túr-belvíz-főcsatorna néven szerepel a térképeken és a nyilvántartá­sokban (1. ábra). A kézirat érkezett: 1999. XII. 7. Göncz Benedek oki. építőmérnök, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF, Budapest) osztályvezetője. Kerti Andor oki. építőmérnök, a Felső-Tisza-vidéki Vízépítő Kft. (FETIVIZ, Nyíregyháza) ügyvezető igazgatója. Koleszár János vízgazdálkodási mérnök, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (FETIVÍZIG, Nyí­regyháza) ügyintézője.

Next

/
Oldalképek
Tartalom