Vízügyi Közlemények, 1999 (81. évfolyam)

3. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

A Duna és vízgyűjtőjének ősvízrajza 509 északi peremhez szorította. A hordaléklejtön a hegységből kilépő folyók váltogatták folyásirányukat, de a fö tendencia a torkolatoknak a Duna folyásirányába (K felé) val«ó áthelyeződése („elvonszolódása") volt. A folyásirány-változások klasszikus területe a Középső Duna-vidék, a Pannonmedencerendszer volt. A Bécsi-medence feltöltése után a Pannon-medencébe belépő Duna először délnek fordult, végigfolyt az Alpok keleti lábai előtt, majd keletre fordult és a medence déli peremén végigfolyva érte el a Vaskaput (9. ábra). Tektonikus hatásra a középső pleisztocénban a Duna a Bécsi-medencéből a Visegrádi-kapu felé fordult — közben felépítette Európa egyik legnagyobb hordalékkúpját (neve Ostrov és Szigetköz) - és az Alföld süllyedékeit töltögette, miközben folyásiránya egyre inkább dél felé fordult (Juhász 1962). A Duna irányváltozásai, valamint az egész időszak alatt működő helyi tektonikus hatások (süllyedések és emelkedések) igen nagymértékben megváltoztatták a hegységekből a síkságokra lépő folyók folyásirányait. A helyi süllyedékekben viszont mocsaras térszínek alakultak ki s néhány nagyobb tó is keletkezett a pleisztocén végén (Balaton, Fertő). Az emelkedő hegységekben és a dombsági területeken tovább folyt a teraszos völgyek képződése (10. ábra). Az Alsó Duna-vidéken a folyásirány-változások kisebb jelentőségűek a pleisztocénban. A hegységekből kilépő folyók — kontinentális éghajlati helyzetüknél fogvájóval kisebb vízhozamuk lévén — hordalékukat gyorsan lerakták s a föfolyóba már legtöbbször csekély — főleg lebegő — hordalékanyag jutott. Ezért a Duna a Román-sikság déli peremén teraszos völgyet épített ki magának. A folyó a pleisztocén elején még mocsaras térszínt talált, de az utolsó maradványtó — a Geta-tó- feltöltése után utat tört a Fekete-tengerhez. Először a Dobrudzsától délre alakította ki torkolatát — Constanta térségében -, majd a pleisztocén második felében - helyi tektonikus emelkedések hatására — ismét Dobrudzsától északra kényszerült. A torkolat K-Ny irányban is sokat vándorolt, mert a Fekete-tenger tükre az éghajlatváltozások hatására 70-80 m-es szintváltozásokat szenvedett, ami a partvonal tekintélyes ingadozásával járt együtt. Ősi Duna-meder nyomok ma is találhatók a tengerben. Említésre méltó jelentős folyásirány-változás még a pleisztocénban az Olt kaptúrája, amelynek során a Román-alföldről az Alsó-Olt áttört a Déli-Kárpátokon és lefejezte az Erdélyi-medence déli részét lecsapoló Os-Olt folyót. Ezzel a domborzatilag egységes medence vízhálózata két elkülönülő részre oszlott. 3.4. Holocén A holocénban túlnyomórészt már teljes a mai folyóhálózat. Gyakorlatilag csak három említésre méltó változás történt. A folyó forrásvidékén a Sváb-Alb karsztos kőzetein kezdődött egy olyan karsztos folyamat, amely a Duna vizének egy részét a felszín alatt a Rajnába juttatja, s kellő geológiai idő elteltével a forrásvidék kaptúráját fogja eredményezni (Vogelsang—Viliinger 1987). A középső Duna-vidéken, az Alföld északi részén, a Nyírség rögének tektonikus megemelkedése következtében a Tisza elhagyta korábbi, a A^öro^-süllyedék felé tartó