Vízügyi Közlemények, 1999 (81. évfolyam)

3. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

A Duna és vízgyűjtőjének ösvizrajza A Vaskapu gerince 501 Pannon süllyedék Román süllyedék Teraszok nélküli holt szakasz Teraszok nélküli holt szakasz 2. ábra. Az Al-Duna teraszai Cvijic (1908) szerint Fig. 2. Terraces of the Lower Danube after Cvijic (1908) Bild 2. Terrassen der Unteren Donau nach Cvijic (1908) Рис. 2. Террасы Нижнего Дуная по Цвиичу (Cvijiő, 1908) inunkra hozzáférhető szakirodalmából: könyvekből, szakcikkekből, atlaszokból (pl. Keresztesi—Rátóti—Somogyi 1989, Niculescu 1977), másrészt az országok hidrológiai együttműködése keretében mozgósított nemzeti szakértők célraorientált eseti (kéziratos) szakvéleményeiből, ill. adatszolgáltatásából vettük. Mivel a mű kéziratát, megjelentetése előtt, a nevezett szakértők lektorálták, a műben foglaltak nem csak a magyar szerzők, hanem mind a 13 Duna-vízgyűjtőbeli ország illetékes szakértőinek egyetértésével összeállított, a XX. század végén érvényes közös koncepciónak tekinthetők. E koncepció a folyamatos tudománytörténeti fejlődésnek természetesen csak az egyik (pillanatnyi) állomása, amely a jövőben - az újabb, egyre korszerűbb eszközökkel végzendő tudományos feltárások eredményeinek ismeretében - minden bizonnyal tovább fog módosulni, ill. finomodni. A Duna és vízgyűjtőjének paleogeográfiai fejlődésével foglalkozó irodalom kezdetét Marsigli (1726) müvének megjelenésétől számítjuk. Az azóta eltelt csaknem 3 évszázad igen gazdag irodalmának — többnyire csak a Duna-vízgyűjtő egy-egy részterületére és egy-egy fejlődési részidőszakra összpontosító - tanulmányai közül itt, a tudományos ismeretek fejlődésének illusztrálására, csak Cvijic (1908) teraszmorfológiai munkáját (2. ábra), Kéz (1956) és Pécsi (1959) kutatási eredményeit, különböző magyar szerzőknek (Siimeghy 1955, Somogyi 1960, Borsy-Félegyházi 1988) a Pannon-medence folyamatos feltöltődését s az ezzel járó folyásirány-változásokat bemutató összeállításait (3. ábra), valamint Niculescu (1977) és Mike (1991) munkáját emeljük ki. A Duna magyar szakaszának monografikus geomorfológiai szintézisét Pécsi ( 1959) végezte el; ebből idézzük a teraszmorfológiai ismereteket összesítő 4. ábrát. Tanulmányunk legjelentősebb előzménye azonban Fink (1966) müve, amely három geológiai korszakra vonatkozóan a teljes Duna-vízgyűjtő vízrajzi állapotát bemutató