Vízügyi Közlemények, 1999 (81. évfolyam)
2. füzet - Nagy László: Velence megóvása az árvíztől
298 Nagy László Az 1966. évi árvíz nagy károkat és pusztítást okozott. Az biztos, hogy az 1966-os esemény megismétlődése ma már kevesebb kárt okozna, mert időközben jelentős beruházások történtek a Lagúnát a tenger felé lezáró dűnék partvédelmével kapcsolatban. Az előző 30 évben végbement változások elsősorban az alacsonyabb költségvonzatú, ún. nem szerkezeti módszerek köréből kerületek ki. Velence polgárai továbbra is váiják a külső segítséget, olyan szerkezeti módszer kidolgozására, mely nagy biztonságot és végleges megoldást nyújt. Velence tengerparti védelemmel kapcsolatos problémái igen összetettek és szerteágazóak ( OECD 1992). Megoldásuk több mint egyszerű megközelítése egy mérnöki kérdésnek. Az árvízzel való megbirkózás csak részleges megoldás, nem oldja fel a geográfiai, a környezetvédelmi és más problémákat (Newson 1992, IBRD 1993, О 'Riordan 1993). A rrfunkák kerete egy integrált vízgyűjtő és parti zóna tervezés (Naiman 1992, Gardiner—Thomson—Newson 1994), amely a fenntartható fejlődés koncepcióján alapul különböző évtizedek időskáláján. A jelenlegi problémával kapcsolatos alapvető okok megértéséhez ismerni kell a történelmi körülfnényeket. A XIV. század elején több folyó folyt a Lagunába — a Brenta, a Bracchiglione, és a Piave — és onnan a tengerbe. A folyók magas hordalék szállítása a Laguna feliszapolódását eredményezte volna, ezért egyrészt a hordalékos folyókat közvetlenül a tengerbe vezették (/. ábra), másrészt a XIX. században a Laguna három bejáratát stabilizálták kő vezetőmüvek építésével. A hajózás biztosítására a vezetőmúvek közötti csatornákat kimélyítették. Ez a Lagunából kiáramló hordalék csökkenését jelentette. A hordalék-visszatartás eredményeként csökkent a Lagunában a víz mélysége és térfogata (Bandarin 1994). A bejáratok megnövelt keresztmetszete és a Lagunában a földvisszanyerések (I. ábra), továbbá a természetes feltöltődés miatti kisebb vízfelület és víztérfogat csökkentették a Laguna puffer hatását. A másik alapvető probléma Velencében és környékén bekövetkezett szociális és gazdasági változások. Velence lakossága a második világháború óta fogy, az 1951. évi lélekszám 175 000-ről 1993-ra 65 000-re csökkent (CV 1994). A csökkenés állítólag nem következménye az árvízi veszélynek, de az emigráció politikai és gazdasági alulértékelődéshez vezetett. Az integrált tervezésnek számos megközelítése van (Penning-Rowsell 1997), de minden tervnek, amely a fenntartható fejlődés koncepcióján alapul, követnie kell a biztonság és a megosztott irányítás elvét (O'Riordan 1993). Inkább a természettel, mintsem ellene kell a terveket elkészíteni. Első lépésként a közép és hosszú (50 évnél nagyobb) távú, a vízgyűjtő és a parti zóna kialakításával kapcsolatos terveket kell elkészíteni, megbirkózva a szennyezés és a Laguna degradációs problémáival. Másodjára rövid és középtávon (a következő 50 évben) kis léptékű helyi árvízi beavatkozásokat kell javasolni Velence területén belül — a folyamatban lévő fenntartási munkákkal párhuzamosan és az ott élők véleményével egyetértésben — amíg a hosszú távú megoldásban az egyetértés kialakul. A döntéshozatalnál az érdekeltek véleményeit is figyelembe kell venni ( Gardiner 1991), ezért olyan irányító szerv létrehozása szükséges, melyet támogat mind a központi, mind a regionális kormányzat. Az irányító szervet ki kell egészíteni egy semleges kiértékelő bizottsággal.