Vízügyi Közlemények, 1999 (81. évfolyam)

1. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

Katasztrofális árvíz becslése a Vág felső szakaszára 165 bizonyított, hogy a múltban előfordultak mind a Vág vízgyűjtőterületén (Chmelár 1984), mind pedig a szomszédos országok vízfolyásainak vízgyűjtőjében, például a Moldva vízgyűjtőterületén (Kotyza-Cvrk-Pazourek 1995). Ezek a múltbeli katasztro­fális árvizek akkor következtek be, amikor az ember számottevő mértékben még nem avatkozott be a természeti környezetbe, az üvegházhatásból származó gázok légkörbeli előfordulása még állandó és kicsiny mértékű volt, vízgyűjtőterületeink pedig az ere­deti, egészséges erdőkkel borítottak voltak. Mindezek a körülmények is különöskép­pen azt mutatják, hogy a katasztrofális árvizek elsődleges okai a rendkívül nagy he­vességű és nagy területekre kiterjedő esők, és hogy az ilyen esetek bekövetkeztére fokozott mértékben fel kell készülni. Az 1997. évi júliusi árvizek erre igen hangsúlyo­zottan emlékeztettek. Meg kell jegyezni, hogy ez a tanulmány lényegében azoknak az adatoknak és tájé­koztatásoknak az alapján készült, amelyek kidolgozásakor a szerző rendelkezésére álltak. Nagyobb figyelmet kellene fordítani elsősorban olyan meteorológiai munkákra, amelyek eredményeképpen meghatároznák a szlovák vízfolyásokat érő lehetséges legnagyobb csa­padékok alakulását, továbbá szükséges lenne kiteijeszteni a vizsgálatokat főképpen azok­ra a fontos vízgyűjtőterületekre, amelyeken a folyóvölgyekben a települések és az iparte­lepek nagymértékben összpontosulnak. Ez a kérdéscsoport nem csupán a vízgazdálkodás, hanem a környezetvédelem és más ágazatok (pl. belügy) szakterületét is érinti, azokét a szakágazatokét, amelyek gondjára van bízva államunk tevékenysége az ENSZ-nek abban a nemzetközi programjában, amelynek célja a természeti katasztrófák következményei­nek mérséklése. IRODALOM Chmelär, V.: Vázska povoden z roku 1813. (A Vág árvize 1813-ban). Váhostav, Zilina. 1984. Dub, O.: Hydrológia — hydrografia - hydrometria. SVTL Bratislava, SNTL Praha, II. vyd., 1963. HMÚ (Hydrometeorologicky' ústav): Hydrologické poméry ÓSSR. (A CSSZSZK hidrológiai viszonyai). Praha, 1965. Kabát, J.: Povodnè v öervenci 1997. (Árvizek 1997 júniusában). J. Hydrol. Hydromech., 45. 1997. Kotyza, O.-Cvrk, F.—Paíourek, V.: Historické povodné na dolním Labi a Vltavé. (Történelmi árvizek az Elba és a Moldva alsó szakaszán). Okresni muzeum v Dèciné, Dècin, 1995. Paci, J.: Katastrofálna povoden v oblasti Tatier v júni 1958. In: Sbornik prác о Tatranskom národnom par­ku. (Katasztrofális árvíz a Tátra területén 1958-ban. A Tátrai Nemzeti Parkkal kapcsolatos tanul­mányokat tartalmazó kiadványban). Osveta, Bratislava, 1959. Soukalová, E.: Az 1997 júliusi árvíz a Morva folyó vízgyűjtőjében. Vízügyi Közlemények, LXXX. évfo­lyam 3. füzet. Budapest 1998. Svoboda, A.: Posúdenie storocnej povodne rieky Váh pre profil vodného diela Zilina. Správa pre EIA VD Zilina. (A Vág folyó százévenkénti előfordulási gyakoriságú árvizeinek értékelése a zsolnai vízlépcső szelvényére vonatkozóan. Jelentés a zsolnai vízlépcső környezeti hatásának vizsgálatáról). UH SAV, Bratislava, 1992. Svoboda, A.: Severe flood of June 1958 in the upper Váh catchment — its contemporary assessment. In: Proceedings of the Internat. Symp. „Advances in Water Sciences". UH SAV, Stará Lesná, 1993. * * *

Next

/
Oldalképek
Tartalom