Vízügyi Közlemények, 1999 (81. évfolyam)
1. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók
Vízügyi Közlemények, LXXXI. évfolyam 1999. évi 1. füzet RÖVIDEBB TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK, BESZÁMOLÓK KATASZTROFÁLIS ÁRVÍZ BECSLÉSE A VÁG FELSŐ SZAKASZÁRA ALES SVOBODA A Morva, az Odera és a Felső-Elba vízgyűjtőterületén 1997 júliusában levonult rendkívüli árvizek felkeltették bennünk azt a gondolatot, hogy érdemes megvizsgálni a „százévenként előforduló árvizek tetőző vízhozamának" fogalmát. Ennek a matematikai statisztikai fogalomnak a hidrológiában a vízgazdálkodási létesítmények tervezésével kapcsolatosan főképpen gazdasági jelentősége van. Az olyan természeti katasztrófák esetében azonban, amelyek közé, nem vitás, hogy a Morva és az Odera árvizei is tartoznak, azokból a szélsőséges természeti körülményekből kell kiindulni, amelyek a katasztrófákat kiválthatják. Árvizek esetben ezek főképpen az igen nagy csapadékok. Az ilyen megfontolásoknak főképpen az a jelentőségük, hogy előre meghatározhatók és előkészíthetők azok a legszükségesebb beavatkozások, amelyeknek célja a kicsiny előfordulási valószínűségű, de figyelmen kívül nem hagyható katasztrófák következményeinek a mérsékelése. 1. A vizsgálatok módszere és eredményei Az 1997 nyarán előfordult árvizek a szlovákiai vízfolyásokon nem voltak olyan pusztítóak, mint Csehország észak-keleti részén és Morvaországban, bár egyes vízgyűjtőterületeken Szlovákiában is jelentős szélső értékek fordultak elő. Nem volt azonban helyénvaló az az önelégült megállapítás, amely szerint Szlovákiában sikerült teljesen eredményesen kivédeni az árvizet, valamint, hogy a szlovák vízügyi szervezetek az ilyen jellegű árvizek kivédésére jól felkészültek. Felvetődik az a kérdés, hogy milyen árvizek keletkeznének és vonulnának le a szlovákiai vízfolyásokon akkor, ha vízgyűjtőterületüket olyan csapadékok érnék, mint amilyenek a Cseh Köztársaság egyes vízgyűjtőterületeire 1997 nyarán hullottak. Megkíséreltünk választ adni erre a kérdésre a Váh (Vág) Zilina (Zsolna) feletti szakasza esetében. A Vág ezen szakaszát azért választottuk ki, mert - a Szlovák Tudományos Akadémia Hidrológiai Intézetében részletesen tanulKézirat érkezett: 1998. XI. 23. Ales Svoboda oki. mérnök, CSc., a Szlovák Tudományos Akadémia Hidrológiai Intézete (Ustav hydrologie SAV), Bratislava (Pozsony), ny. tudományos tanácsadója. A dolgozatot dr. Ivicsics Lajos fordította magyarra.