Vízügyi Közlemények, 1998 (80. évfolyam)
4. füzet - Virág Árpád: A siófoki római kori zsilip hipotézisének története
A siófoki római kori zsilip hipotézisének története 607 Ugyancsak a múlt század közepén jelent meg Kanya (1849) földrajzkönyve, amiben a rómaiak lecsapoló tevékenységéről a következők olvashatók: „Magyarhon tavai közül legelső helyet érdemel a Balaton, melly Zala folyót s 31 patakot vesz magába, délkeletre Sió folyót ereszt, mellyről azt állítják, hogy medrét a rómaiak ásták volna e nagy tó lecsapolására." A rómaiak Balatont lecsapoló és Sió medrét kiásó tevékenységéről szóló történet tehát a reformkor idején kultúrértelmiségi körökben keletkezhetett és 1850 körül öltött határozott formát. Ez a határozott vélemény a múlt századi Balatonnal foglalkozó történész-régészek, így Lipp Vilmos és Rómer Flóris munkáiban nem lelhető fel, ilyen római tevékenységről nem közöltek adatokat. Kuzsinszky (1895) is csak általánosságban utalt a múlt század végén Galerius mocsárlecsapoltató törekvéseire, amit az alábbi szövege bizonyít: „A 293 márczius havában kinevezett két caesar, Galerius Maximianus és Flavius Valerius Constantinus közül Galerius kapta a dunai tartományokat...Galerius 295 végén a markomannok, quadok, inthungok és carpok ellen harczol. A következő év tavaszán átkel a Dunán és az egész carp néptörzset az új Valeria tartományban Sopiane (Pécs) körül letelepíti. Galerius 311. május 5-én halt meg. Utolsó éveit többnyire Illyricumban töltötte s a pannóniai erdők kiirtása, a mocsarak lecsapolása foglalkoztatta tevékenységét." 2. A rómaiak Balatonnal kapcsolatos tevékenysége a XX. század első felének irodalmában A XX. század első évtizedeiben több szerző foglalkozott a témával, különböző megközelítésben, amelyek kiindulópontja egy régi római történetírási emlék volt. A forrás az egyetlen római kori írásos emlék a Balatonnal kapcsolatban, Sextus Aurelius Victortól, korabeli történetírótól származik. Ebből elsőként Makay (1913) közölt egy rövid szövegrészt és érdekes megjegyzésekkel kommentálta: „Galerius császár történetírója S. Aurelius Vidor nevezetes adatokat hagyott hátra egy pannóniai tóról, midőn a Ill-IV-ik századból azt írja, hogy Galerius császár (292-ben) a Pelso nevü tavat a Dunába csapoltatta le, az óriási terjedelmű erdők irtása következtében használhatóvá tett vidéket pedig neje tiszteletére annak nevéről „Valeria"-nak nevezte el. 1 Valószínű azonban, hogy Galeriusnak gondját nemcsak egy tó vidékének ármentesítése képezte, hanem gondot fordított általában a pannóniai vízhálózat rendezésére, folyók szabályozására és főképpen a tennékeny provincia kellő és nagyon is szükséges csatomázására... Galerius ezzel a technikai műveletével nem is akarhatott tehát egyéb eredményt elérni, mint hogy a vadvizeket apassza, a Dunába levezesse, különösen pedig, hogy a déli part vízrendszerét szabályozván, a déli parton alkalmas erődítményeket emeljen. Ez azonban, V 1 Dc Caesaribus, c. 40: „...agrum satis Reipublicae commodantem, caesis immanibus silvis, atque emissoa in Danubium lacu Pelsone apud Pannonios secisset....hujus gratia provinciám uxoris nomine Valeriam appelavit".
