Vízügyi Közlemények, 1998 (80. évfolyam)

1. füzet - Illés L.-Juhászné Virág M.-Konecsny K.: A Lónyay-főcsatorna vízgyűjtőjének vízháztartása

120 Illés L.-Juhászné Virág M.-Konecsny K. A vízfolyások mindenkori vízhozamai függnek a tározó üzemeltetésektől, a vízhasználatok pillanatnyi alakulásától és egyéb befolyásoló tényezőktől. 1993. október 3-án expedíciószem felméréssel rögzítettünk egy konkrét helyzetet. Az expedíciós vízhozammérést összesen hét vízfolyáson végeztük, köztünk olyanon is melyen eddig nem volt rendszeres vízhozammérés: Vajai (III. sz.) -főfolyás, Máriapócsi (IV. sz.) -főfolyás, VI. sz. -főfolyás, VII. sz. -főfolyás, Érpatak (VIII. sz.) -főfolyás, Simái (IX. sz.) -főfolyás, Lónyay-föcsatorna. A kijelölt mérőszelvények több mint felénél nem észleltünk vízmozgást, tehát a vízhozam 0,000 m

3/s volt. A legnagyobb vízhozamot a Vll.sz.-főfolyás Nyirpazony szelvényében mértük (0,237 m

3/s). Ez a víz jórészt a felette lévő Harangodi-tározó folyamatban levő leürítéséből származott. Ugyanazon csatorna kemecsei torkolati szelvényében — a két mérőszelvény közötti csatornaszakaszon beálló veszteségek miatt — a vízhozam már csak 0,033 m

3/s volt. Az expedíciós jellegű vizsgálatok eredményei egyértelműen mutatják, hogy az operatív vízkészlet-gazdálkodáshoz ilyen méréssorozatokra aszályos, kisvízi időszakokban szükség van. 4.2. A Lónyay-föcsatorna vízgyűjtőjének vízháztartási mérlege Az 1. pontban megemlített általános szempontok figyelembevételével az elemzéséhez két „klasszikusnak" számító vízháztartási modellt használtunk fel. Az egyik a Brückner-Penck-Oppokov által a múlt század végén kidolgozott modell, mely szerint: P=R+ET± AS (mm) (3) A másik a (2) összefüggéssel bemutatott Lvovics-féle modell (1950), melyet még az R=R

S+R

g és W-P-R

s, valamint ET=W-R

g, kapcsolatok jellemeznek. W-az egy év alatt a talajba leszivárgott és kondenzálódott vízmennyiség (az az átlagos vízmennyiség, ami a növények rendelkezésére áll az év folyamán). A Lvovics-féle modell alkalmas arra, hogy segítségével közvetett úton meghatározzuk az evapotranszspiráció mértékét. A 8. ábra alapján azt állapítottuk meg, hogy az éves csapadékösszeg, az evapotranszspiráció, a lefolyás és a talajvízjárás egymással szoros kölcsönhatásban van, méghozzá olymódon, hogy a bekövetkezett változások időben eltolódva követik egymást. A csapadék 1982-től, a lefolyás 1983-tól, a talajvízszint-csökkenés 1984-ben vált olyan mértékűvé, hogy értékei a sokévi átlagos értékek alá kerültek. Másmódon fogalmazva a vízháztartási folyamatok az egyes elemek tekintetében egy éves késéssel követik egyitiást. A csapadék, az evapotranszspiráció és a talajnedvesség a vízháztartás meghatározó elemei. A felszíni lefolyás mindössze 2—12% körüli részarányt tesz ki. A havonkénti sokéves vízháztartási mérleg (9. ábra) azt mutatja, hogy legintenzívebb vízforgalom a nyári hónapokra jellemző. A rendelkezésre álló felszíni készletek általában csökkennek, mivel egy nyári szezonban átlagosan 39 mm-rel több víz párolog el a vízgyűjtőből mint amennyi a csapadék hullik rá. A téli alacsony evapotranszspiráció miatt, növekszik a felszíni lefolyás és a talajvíz felé irányuló beszivárgás. Az összesített vízmérleg alapján az is megállapítható