Vízügyi Közlemények, 1998 (80. évfolyam)

4. füzet - Bánszki J.-Czira T.: A vízi közművek helyzete és a vízminőség-védelem az Ipoly magyarországi vízgyűjtőjén

628 Bánszki J.—Czira T. 1.2. A felszíni vizek minősége A vízgyűjtő felszíni vízfolyásai közül elsősorban az Ipolyról van rendszeres vízminőségi adatsor. Mellékvízfolyások vízminőségét általában ötévenként mérik. Az Ipoly rendszeres vízminőség vizsgálatát kéthetente, általában négy helyen, Ipolytarnócnál, Balassagyarmatnál, Ipolyságnál és Letkésnél, a szlovák szakemberekkel együtt végzik. Mindkét fél állomásonként két mintát vesz, a saját és a másik fél számára. A vízminőségi vizsgálatok eredményeit félévenként egyeztetik. Az Ipoly vízminőségének tanulmányozására az 1995.1. 9.-1997. IX. 15. időszak adatsorát dolgoztuk fel az MSZ 12749 alapján. Az évenkénti 26 mintavétel eredményeiből számítottuk ki az ún. mértékadó értéket, mégpedig a szabvány ajánlását követve a 90%-os összegzett relatív gyakoriságú értéket kiválasztva. A vízminőség mérési eredményeit elemezve megállapítható, hogy az Ipoly vízminősége az országhatári szelvény és a torkolat között lényegesen nem változik. Egy évtizede az Ipoly ugyan erősen szennyezetten érkezett hazánk határához, de mire a torkolathoz ért, jelentősen javult a vízminősége. A szlovák oldalon is bekövetkezett gazdasági szerkezetváltás — bár jóval kisebb mértékben, mint Magyarországon — de mégis csökkentette a szennyezőanyagok kibocsátását. Ennek hatására a folyó ma már árnyalatnyival kevésbé szennyezetten éri el az országhatári szelvényt. Kedvezőtlen viszont, hogy a határszelvény és a torkolat közötti szakaszon a vízminőség javulása csak kis mértékű, sőt, egyes komponensekből romló értékek is felbukkannak. Az Ipoly 1995.1. 9—1997. IX. 15. időszak vízminőségi adatai közül a nitrogén és a foszfor adatai mutatják a legkedvezőtlenebb képet. A folyó a magyar szakaszon erősen szennyezett (V. osztályú). Elsősorban a határszelvényben az ortofoszfát kiugró értékei (Ipolytarnóc 1996: 1120 g irr

3, ill. 1997: 1310 g m""

3) azok, amelyek ha kissé csökkennek is a torkolatig (Letkés 1996: 820 g m~

3, ill. 1997: 1100 g m~

3), remény sincs az öntisztulásra. Az Ipoly tehát a 250 g m~

3-es V. osztályú határértéknek még a háromszoros, négyszeres ortofoszfát mennyiségét szállítja a Dunába. Az okokat keresve magyarázatul szolgálhat, hogy az Ipoly menti szlovák területek jelentős mértékben vegyszerezett (főleg mütrágyázott) mezőgazdasági területek, ahonnan az évtizedek alatt felgyűlt felesleges műtrágyamennyiség a csapadékos időszakokban-és főleg a vegetációs időszakon kívüli időszakban — kimosódik, azaz a háttérszennyezettség igen jelentős. Az elmúlt három év a nagy aszályok után csapadékosabb volt és így kerülhettek a folyóba nagymértékben a foszfor és az ammónia műtrágyák maradékanyagai. E mellett természetesen hatnak a szlovák oldalon még a nagyüzemi állattartás kibocsátott nitrogénmennyiségei, valamint a mindkét országban jellemző tisztítatlan kommunális szennyvizek, és kisebb mértékben a tisztított szennyvizek kibocsátásai is. Az ortofoszfát kiugró és időben növekvő értékei mellett igen nagy probléma a kadmium fokozódó jelenléte (Ipolytarnóc 1995: 0,4 mg irr

3,1997: 2,1 mg m~

3), amely nehézfém 1997-re már IV. osztályúvá tette a vizet a mikroszennyezök csoportjában. Az Ipoly mente egyik országban sem igazán ipari tevékenységtől terhelt - bár feltehetőleg a folyó felső szakaszán Szlovákiában vannak kibocsátó üzemek - mégis a magyar—szlovák közös szakaszon is végig magas a mértékadó érték (Letkésnél 1995: 0,5 mg irr

3, 1997: 1,7 mg itt

3), amiből arra lehet következtetni, hogy a kadmium szintén