Vízügyi Közlemények, 1998 (80. évfolyam)

3. füzet - Simon M.-Békési I.: Tisza-Körös völgyi együttműködő vízgazdálkodási rendszer vízkorlátozási terve

480 Simon M—

Békési I. 1. Hidrológiai alapok A hosszú idejű hidrológiai adatsorok figyelembevétele mellett részletesen vizsgáltuk és elemeztük az utolsó tíz év (1982-1993) változásait. A vizsgált időszakban a csapadék főleg az időszak második felében jelentősen csökkent, ugyanakkor a hőmérséklet, különösen 1992-ben, erőteljesen emelkedett. A. hóolvadásből számottevő utánpótlás nem érkezett. Ez mindenképpen a talaj felső rétegeinek vízvesztésével járt, amelyet egyértelműen jelez egyrészt a térség talajvízkútjaiban mért havi átlagértékek folyamatos csökkenése, másrészt a szárazság, illetve az aszály mértékét jellemző aszályossági index (Pálfai 1985). Az 1983 óta tartó száraz időjárási periódusban az 1992. évben volt az évszázad legsúlyosabb aszálya (Pálfai 1993). Az elmúlt 10 évben a szolnoki vízmércén kétszer (1990-ben és 1992-ben) fordult elő rendkívül alacsony vízállás. Az 1992. évben mérték a szolnoki vízmércén az eddig észlelt legkisebb vízállást: Я

т;

п—2,77 т. Az okokat vizsgálva megállapítható volt, hogy az augusztusi csapadékösszeg országos átlaga mindkét évben az addig észlelt legkisebb átlagérték közelében alakult, továbbá a havi középhőmérséklet 1990-ben ugyan átlagos volt, de 1992-ben már igen magas volt a 100 éves átlagot tekintve. A vizsgált időszakban bekövetkezett rendkívül alacsony tiszai vízállásokra még jellemző, hogy a szolnoki vízmércén a -2,00 m-es, vagy annál kisebb vízállásos napok számát tekintve az elmúlt 10 év átlaga évi 13 nap volt. Érdemes összehasonlítani, hogy míg 1931-1940 között a közepes kisvízállás #

s,

m^-l,10 m volt, addig 1985-1994 között már —2,25 m-re adódott. 2. A vízkormányzási lehetőségek A Tisza völgyében a vízgazdálkodási rendszer fejlesztését a harmincas évekig túlnyomórészt a vízkár-elhárítási célok határozták meg. Bár már a múlt század közepén is voltak tervek az aszály elhárítására is szolgáló vízhasznosító müvekre, de ezek akkor nem valósultak meg. Az 1937. évi XX. törvénycikkel kezdődött meg a Tisza és a Körösök mezőgazdasági hasznosítása érdekében az első nagyobb művek (/. ábra): a tiszafüredi öntözőrendszer (1938), a Békésszentandrási-vízlépcső (1942) építése és a Tiszalöki-vízlépcsö, a. Keleti-főcsatorna tervezése (OVH 1984). A Tisza-Körös-völgyi együttműködő vízgazdálkodási rendszer gerince a csatornázott Tisza és a Körösök, valamint a Tisza-Körösök közötti vízátvezetést lehetővé tevő Keleti- és Nyugati-főcsatorna és a Nagykunsági öntöző-főcsatorna (7. ábra). 2.1. A tiszalöki öntözőrendszer A tiszalöki öntözőrendszer (TÖR) fő müve a Tisza 519+200 fkm szelvényében kiágazó Keleti-főcsatorna. Vízszintje az első 4700 m-en, a tiszavasvári beeresztő és hajózsilipig megegyezik a Tisza vízszintjével, mértékadó kisvízi időszakban pedig a Tiszalöki-vízlépcsö duzzasztott felvízszintjével. Vízszállító képessége: 60 nr s1. A tiszavasvári beeresztő és hajózsilip biztosítja