Vízügyi Közlemények, 1998 (80. évfolyam)

1. füzet - Szlávik Lajos: Árvizek szükségtározása

An'izek sziikségtározása 29 — szerencsére — a bal parti töltést szakította át, azon a helyen, ahol a kitört vizet a Kutas jobb parti töltésén - nagy nehézségek árán —sikerült lokalizálni (Némethy-Beleznai 1970, Papp 1966, 1996). A jeges árhullám „kijelölte" a Kutas árvízi szükségtározót és fontos tapasztalatokat szolgáltatott arra, hogy a szükségtározás módszerét a továbbiakban tervszerű védelmi beavatkozásként alkalmazzák. 1966július—augusztusában a Lajtán újabb jelentős árhullám vonult le. Osztrák területen, az országhatár közelében átszakadt a Lajta jobb parti töltése. A kifolyt vizet zömmel a Lajta-jobb-parti-csatorna vezette le. A terepen mozgó víz a Budapest—Bécs vasútvonal mentén vonult le és terült szét. Ez az árvízi esemény megmutatta, hogy az országhatár térségében további szükségtározó kialakítása is lehetséges (ÉDUVÍZIG 1975b). 1970. június 13-án a torkolati szakaszon mind a Berettyó, mind a Sebes-Körös vízszintje meghaladta az addig észlelt maximumokat, a folyók tovább áradtak. Az előrejelzések szerint a várható vízállások a Berettyó jobb parti töltéseit meghágták volna. Ezért 13-án az esti órákban megkezdték a Kutas szükségtározó igénybe vételéhez a töltés átvágását a jeges árhullámok kivezetésére szolgáló, az 1966. évi árhullámot követően megépített surrantó helyénél, az ott korábban készített ideiglenes elzárás (nyúlgát) elbontásával. Ezt két dózerrel próbálták elvégezni, ami nem bizonyult hatékony technológiának. 14-én hajnalra 25 m hosszon még csak 15—25 m

3s

_

l vízhozam folyt a tározóba. Ez a szükségtározási kísérlet nem volt sikeres. Közben a Berettyón Szeghalomnál bekövetkezett a tetőzés az addig észlelt maximum fölött 1,12 m-rel, bár az előrejelzettnél 0,30 m-rel alacsonyabban. (A kis intenzitású megcsapolás és a tetőzés bekövetkezése között semmi kapcsolat nem volt.) Június 14-én délelőtt a surrantónál megkezdett megnyitást elzárták. A Sebes-Körösön viszont a helyzet súlyos volt. Ugyan megindult a nagyon lassú apadás, de közben a Sebes-Körös jobb parti töltésén Foki-hidná\ jelentős mértékű, igen veszélyes töltéscsúszások alakultak ki mintegy 500 m hosszon. Kiürítették a Sebes-Körös és a Berettyó közötti deltát Csökmö—Ujíráz vonaláig, beleértve a két községet is. Számításba vették a Sebes-Körös jobb parti töltésének átvágását és szükségtározást a deltában. A foki-hídi töltésszakasz állapota június 15-ére virradó éjszaka kritikussá vált. A töltésszelvény tömegének kétharmada lecsúszott, elfolyt. A védekezést nagy létszámú munkaerő kézzel folytatta. Bármelyik pillanatban tartani kellett egy robbanásszerűen bekövetkező töltésszakadástól. Ebben a helyzetben egyetlen reális megoldásnak a meglévő, kiépített Kutas árvízi szükségtározó (az akkori terminológiával: vésztározó) gyors feltöltése kínálkozott. A gyors apadást elsősorban a Foki-hidná\ és Körös ladánynál kellett elérni, ezért a töltésátvágás helyét a Berettyó torkolatához közel, a 6 km-es töltésszelvényben jelölték ki és 15-én reggel kezdték meg két vonóvedres kotróval. A nyitás végső kifejlődésében 45 m hosszú volt (2. ábra). A szükségtározás hatására gyors apadás indult meg. A Berettyó torkolati szakaszától a vízfolyás iránya megváltozott, a Sebes-Körösön érkezett uszadékot a víz a tározóba vitte. A kifolyt vízmennyiség maximálisan 400-500 m V

1 volt, nagyobb, mint a Berettyó és a Sebes-Körös együttes vízhozama (350-400 m

3sr'). Az apadás mértéke 10 óra alatt Szeghalomnál 0,97, Foki-hidná\ 0,71 és Körösladányná\ 0,64 m; 24 óra alatt ugyanezeken a vízmércéken mérve 1,18, 1,10 és 0,98 m volt. A szükségtározás vártnál kedvezőbb hatása miatt a vizet a kórósszigeti keresztgátnál megtartották. 25 millió m

3 vizet tároztak 14,74 km

2 területen (Némethy-Beleznai 1970, Papp 1971, 1997, Szűk 1971).