Vízügyi Közlemények, 1998 (80. évfolyam)

1. füzet - Szlávik Lajos: Árvizek szükségtározása

An'izek sziikségtározása 27 métert apadt. Szatmár városa akkor megmenekült az elöntéstől. A Kutas-csatorna mentén az 1919. évi árvíznél történt — a töltés átvágásával — ideiglenes árvíztározás (Némethy-Beleznai 1970, Papp 1997, Fejér 1998). A szükségtározás alkalmazására az elmúlt évtizedekben különösen a Körösök esetében került sor. 1965-ben a Rábán az első árhullám április második felében alakult ki és 22-én tetőzött Szentgotthárdná\, majd ezt júliusig nyolc árhullám követte. Az első árhullám rendkívül heves volt. Tetőző vízállása Szentgotthárdnál még 0,45 m-rel elmaradt ugyan az addig észlelt maximumtól (1910-ben 4,70 m), de a Rába középső és alsó szakaszán, a bal oldali mellékfolyókon levonuló árhullámok és a Rába árvizének összetalálkozása miatt Körmenden már 0,15 m-rel meghaladta az addigi legnagyobb értéket ( 1925-ben 4,90 m). Sárvár alatt a tetőző vízszint 0,20-1,00 m-rel meghaladta a számított 1%-os értéket. Április 23-án éjjel a bal oldalon Rábapaty, a jobb oldalon Sitke térségében kb. 5-5 km hosszon a víz átbukott a töltéskoronán. 24-én hajnalban a Rába bal és jobb parti töltése két-két helyen átszakadt. A folyó alsó szakaszán — a töltésszakadások ellenére — az addigi maximumokat maghaladó vízállások alakultak ki. A bal parti szakadásokon kiömlő víz a folyó mentén gyorsan levonult, elöntötte Répcelak egy részét. A jobb parti szakadásokon kiömlött víz a Lánka-patak völgyében Pápóc községig vonult le. Később ezt a területet jelölték ki árvizi szükségtározónak (III. táblázat). A kiömlött vizek visszavezetése a töltések átvágásával, átrobbantásával történt. A szakadásokat a néhány nap múlva kialakult újabb árhullámokig sikerült ideiglenesen helyreállítani (ÉDUVÍZIG 1965). 1965-ben a Lajtán és a Lajta-bal-parti-csatornán is jelentős árhullámok vonultak le: április-június között összesen hat. Az első árhullám rendkívül heves volt, április 24—25-én a Lajtán és a Lajta-bal-parti-csatornán, osztrák és magyar területen négy töltésszakadást okozott, a víz magyar területre folyt. A kifolyt víz elöntéseket okozott a később kijelölt I. és II. jelű szükségtározó területén (III. táblázat). A töltésszakadások ellenére Mosonmagyaróvár térségében a helyzet továbbra is válságos maradt. A város védelme érdekében a töltést két helyen átvágták és a vizet a két Lajta közötti 8,9 km hosszú és viszonylag keskeny (max. 0-350 m szélességű) területre vezették ki. Az ötödik árhullám tetőzése a mosonmagyaróvári duzzasztó alsó vízmércéjén 0,03 m-rel haladta meg az addigi maximumot (1942-ben 3,12 m), (EDUVIZIG 1965, 1975a). Az 1965-ös árvízi események a gyakorlatban bizonyították, hogy a szükségtározás nem csak egy lehetséges megoldás, hanem az árvízvédelmi rendszer fejlesztésének igazán hatásos módszere is. 1966februárjában jeges árhullám vonult le a Berettyón. A vízgyűjtőre hullott heves eső következtében megindult heves árhullám a folyón a felső szakasztól kezdve maga előtt tolta a még acélos keménységű jeget. A torlódó jégtömeget a felső szakaszon még sikerült robbantással széttörni és a hidak alatt átvezetni, azonban február 9-én a szeghalmi Szabadság-hídhoz már 5—6 km hosszú torlódott jégmező érkezett, amelyet az árhullám az akadálymentes szakaszokon is csak a töltéskoronát 0,5 m-re megközelítő vízállás mellett tudott tovább mozgatni. A híd medernyílásán ezt a jégtömeget ilyen vízszintek mellett nem lehetett átvezetni, ez a haladéktalanul megkezdett robbantások mellett is kilátástalannak bizonyult. A jégtorlasz által visszaduzzasztott folyó vízszintje mind a két oldali töltést meghágta, majd