Vízügyi Közlemények, 1998 (80. évfolyam)

1. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

A tudományos alapokon nyugvó üzemeltetés igénye a víztisztításban 161 3. A fertőtlenített ivóvíz MX-mutagenitása Bebizonyosodott, hogy az alkalmazott oxidáló- ill. fertőtlenítő vegyületek mindegyike káros melléktermékeket is eredményezhet. Ilyen szempontból tehát az az általánosítás, hogy az oxidáló- és fertőtlenítő vegyületek egymás alternatívái lehetnek, megfontolást igényel. A fejlődés jelenlegi szintjére az jellemző, hogy a fertőtlenítés tudományos alapon nem tervezhető, hiszen a hozzá tartozó folyamatmechanizmusok ismeretlenek, vagy kellően nem felderítettek. így az ivóvíz minősítése számos esetben közegészségügyi szempontból tulajdonképpen még elégtelenül, inkább csak valószínűsíthető módon lehetséges. Ezt a helyzetet a mutagén komponensek jelenléte is bonyolultabbá teszi. A klórozott ivóvizekben és a huminanyagokat tartalmazó természetes vizekben számos mutagén komponenst mutattak ki. A legaktívabb mutagén az egyszerű MX-vegyület, a 3 chloro-4-(dichloromethyl)-5-hydroxy-2(5H)-fúrarone (KronbergVartiainen 1987, Bursill 1993). Az MX vegyületek jelenléte miatt az üzemeltető vegye figyelembe a következő kutatási eredményeket ill. kialakult üzemeltetési szemléletet: — az MX degradációja a víztisztítás-vízelosztás gyakorlatához tartozó pH értékeken viszonylag lassú. Ezért az MX felezési ideje, 20 °C-n 11 napra tehető. Ez azt jelenti, hogy a klóros vagy klóraminos fertőtlenítés (oxidáció) során keletkezett MX zöme a teljes vízelosztó rendszerben változatlanul jelen van; — nagyobb klórdózis esetében a képződő MX mennyisége nő; — a magasabb oldott szerves szén szint több MX terméket eredményez; — a vízelosztó rendszerben jelentős MX koncentráció a klórozás hatására jelentkezik; — az MX kb. 1 milliószorta nagyobb aktivitású, mint a legmutagénabb tulajdonságú THM-vegyület, a dibrómklórmetán; — az aktívszenes (GAC) eltávolításkor a főszerepet az adszorpció játssza. Egyidejűleg az MX degradáció is jelentkezik az idő függvényében; — az MX molekuláris szerkezete a 3. ábrán adott (Huck et al. 1988). Az ábra érzékelteti, hogy az aktívszén adszorpciós kapacitása MX-re nézve lényegesen nagyobb a trihalometánra vonatkozó adszorpciós kapacitásnál a <10 mg/m

3 folyadékfázis koncentráció tartományban; — a szerves háttér szennyezöanyagokkal előzetesen terhelt GAC-szürö MX izotermája a négy trihalometán izotermával a 4. ábrán hasonlítható össze (Huck et al. 1988): az előterhelt GAC-szürö adszorpciós kapacitása valamivel kisebb; — a fertőtlenítés előtt a víz szerves anyag tartalmát minél nagyobb mértékben kívánatos csökkenteni; — ha a mutagenitás az ivóvíz minősítésekor kritérium, akkor a klórt, mint fertőtlenítőszert nem célszerű használni, csak az esetben, ha a tisztítórendszerben GAC-szürés is létezik; — a mutagén aktivitás zöme utóklórozáskor (fertőtlenítéskor) keletkezik; — a mutagenitás vizsgálatok eredményeit a figyelmeztető zászlónak kell tekinteni. Más szavakkal kifejezve: olyan biológiailag aktív vegyületek jelenlétét indikálják, melyeket az ivóvízellátásban jobb lenne nélkülözni.