Vízügyi Közlemények, 1998 (80. évfolyam)
1. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók
144 Hankó Z. — Bauer M.-Szilvássy Z. 2.3. A kis- és a nagyvízi állapot egybevetése Érdekes megállapításra ad lehetőséget a kis- és nagyvízi állapot egybevetése a Vág és a Nyitra között az Érsekújvár feletti szakaszon. A 3. és az 5. ábrák egyértelműen mutatják, hogy a dunai kisvízi és árvízi állapot esetén az Érsekújvár feletti szakaszon (az ábrák ÉK-i sarkában) a talajvíz hidroizohipsza vonalaiban nincs különbség. E rész talaj víztáplálására a Dunának már nincs hatása. Az 1954 évi eredmények ellenőrzése érdekében, 1955-ben, egy kisvízi (1320 m 3/s) és egy árvízi (3100 m 3/s) vízhozam melletti talajvízállás hidroizohipsza vonalainak meghatározására került sor (VITUKI 1955). 1955. március 23-án a pozsonyi vízmércén a vízállás 2,69 m volt, ami ugyan kisvízi állapotot jelent, de a vízhozam ( 1320 m 3/s) két és félszer akkora volt, mint 1954-ben. A mérések eredményeit a 6. ábra összegzi. A 6. ábrán jól látható, hogy Pozsony—Szap között (1869—1811 fkm) számos rész-szakasz található, melyek váltakozva talajvíztáplálást, ill. -elvonást jeleznek, és amelyeket egyensúlyban lévő rész-szakaszok választanak el egymástól. Ezzel ellentétben, Szap-Komárom között (1811—1767 fkm) egy kifejezett talaj víztáplálás figyelhető meg a Szap-Komárom—Érsekújvár háromszögben lévő alluviális felszín alatti talajvíztározó felé. Az árvízi ellenőrző adatgyűjtésre 1955. augusztus 17-én került sor, amikoris a pozsonyi vízmércén a vízállás 5,05 m volt, aminek 3100 m 3/s vízhozam felelt meg (7. ábra). Ez a vízhozam — annak ellenére, hogy egy kisméretű árvíznek minősíthető — nem haladja meg a túlméretezett középvízi meder partéleit, és ezért nem árasztja el a hullámteret. A talaj vízfelszín rétegvonalai egyértelműen tanúsították, hogy a Duna Pozsony-Komárom (1869-1767 fkm) közötti teljes szakaszon az árvíz táplálja a talajvizet. 3. A vízháztartás helyreállítása a bősi vízlépcső üzembe helyezése után A bősi vízlépcső, közelebbről a dunacsúnyi duzzasztómű 1992 októberi üzembe helyezése után a Kisalföld talajvízháztartása, „kvázi természetes" állapota megváltozott (Hankó—Alföldi—Starosolszky 1994). A további fejlesztések (mint pl. a szlovák oldali hullámtér vízpótlása 1993 nyarán vagy a magyar oldali sikertelen vízpótlási próbálkozások 1993-ban és 1994-ben, majd végül a magyar oldali vízpótlás ideiglenes megoldása 1995-ben) újabb változásokat eredményeztek. A Duna elterelése következtében a talajvíztáplálás megváltozott, elsődlegesen lecsökkent, ezért gondoskodni kell a talajvíz kiegészítő vízellátásáról. Meg kell fogalmazni a BNV-ve 1 összefüggő fejlesztési célokat, figyelembe véve a Hágai Nemzetközi Bíróság ítéletét a magyar—szlovák vitával kapcsolatban. 3.1. A félig megépített BNV: csak egy félkarú óriás A BNV tervezése során nyilvánvalóvá vált, hogy a felső alrendszer kulcslétesítménye a dunakiliti vízlépcső. Ez az a műtárgy, mely szabályozza egyrészt a régi Duna-meder vízellátását, másrészt a mentett területek alatti talajvíz utánpótlását.
