Vízügyi Közlemények, 1997 (79. évfolyam)
4. füzet - Szilágyi Endre: Szentgotthárd árvízvédelmének hidrológiai alapjai
542 Szilágyi E. A vízmérce állomásoknál a meder vízhozamgörbéinek nagyvízi része kielégítő pontossággal előállítható. A kisszámú ártéri hozammérés azonban önmagában még nem elég az összetett vízhozamgörbék előállításához. Az ártérben a vízállás észlelések csak 1980-tól folynak, ezért az ártéri vízhozamgörbéket a meder mellé telepített mércék vízállásaihoz kellett kapcsolni. Az ártéri vízhozamgörbe kezdődpontja a meder vízmércéjének az a vízállása lesz, amelyet túllépve a víz elkezd kiömleni az ártérre. Ezt megfigyelésekből kielégítő pontossággal ismeijük. Ehhez rendeljük tehát a 0 vízhozamot. A görbék egy, esetleg két közbenső pontja ártéri vízhozam mérésekből ismert. Ha meg tudjuk állapítani a görbe végpontját, az eddigi legnagyobb, - 1965. évi —árhullám vízállásához tartozó hozamot, az ártéri vízhozamgörbe kielégítő pontossággal rendelkezésünkre áll. Az 1965. áprilisi árhullám tetőző hozamát azonban a vizsgált folyószakaszon sehol sem mérték meg. A hozamot hidraulikai számításokkal sem lehetett pontosan megállapítani, ezért hidrológiai megfontolásokkal kísérleteztünk. A munka lépései az alábbiak voltak: — megszerkesztettük az árhullámot kiváltó csapadék izohiéta térképét és feltártuk a hóviszonyokat, — a Raab feldbachi szelvényére meghatároztuk az árhullámban lefolyt vízmennyiséget, ennek alapján a mérce feletti vízgyűjtőterületen a csapadék lefolyásra nem kerülő részét, a veszteséget, A feldbachi mérce a Rába-Lapincs összefolyás felett 30 km-rel a Szentgotthárd feletti vízgyűjtő egyetlen olyan szelvénye, ahol osztrák tájékoztatás szerint az árhullámnál minden víz a közúti híd alatt folyt át, a lefolyó vízmennyiség tehát pontosan meghatározható az osztrák féltől kapott vízhozamgörbe segítségével. — a részvízgyüjtők (Lapines, Feistritz) jellege és a hóviszonyok alapján megbecsültük az ezekre jellemző csapadékveszteséget és ennek alapján az árhullámban lefolyó víztömeget, — a Szentgotthárdnál levonuló árhullám tömege a fentiekből már meghatározható. A völgy fenekén szétterülő víz beszivárgása, párolgása, visszamaradása miatt további 2% veszteséget tételeztünk fel, — a Rába-meder vízhozamgörbéje alapján megrajzoltuk az árhullám főmederben lefolyó részét és a főmeder és az ártéri lefolyás egyidejű tetözésének feltételezésével, próbálgatással állapítottuk meg azt a tetőző vízhozamot, amely mellett a teljes lefolyó víztömeg jó közelítéssel egyezik a fent vázolt eljárással számított értékkel, — hasonlóan jártunk el Körmendnél, Rumnál és Sárvárnál, figyelembe véve a mellékvizek nagyon jelentős vízszállítását. A számítás végeredményeként a tetőző vízhozam alsó határát kaptuk meg. Az árhullámok ugyanis tovább csúcsosíthatók a lefolyó tömeg észrevehető emelkedése nélkül. A sárvári szelvény adatait az Észak-dunántúli VÍZIG más módon határozta meg. A két úton meghatározott eredmények gyakorlatilag egyeztek. Az 1996 áprilisi árhullámról készített tanulmány ugyancsak megerősíti az 1965. évi körmendi és sárvári tetőző hozamokat.
