Vízügyi Közlemények, 1997 (79. évfolyam)
4. füzet - Goda L.-Vasvári V.: A Felső-Rába vízjárásának statisztikai jellemzése
A Felső-Rába vízjárásának statisztikai jellemzése 525 tozását a vízfolyások hossza mentén. Ez egyúttal hossz menti, sőt egyfajta területi ellenőrzést is lehetővé tesz. Magyarországon hasonló célokra a Csermák-féle (1955) tapasztalati összefüggést, Ausztriában a ún. Wundt-féle (1949) összefüggést alkalmazzák, amelyben £>io оa éves visszatérési idejű (p - 1% meghaladási valószínűségű) árvízhozam; A — a vízgyűjtő, (km 2); w - egyedileg megállapítandó szorzótényező, amely az adott terület csapadék- és lefolyási viszonyaitól függ. A Csermák-összefüggéssel számított árvízi tényezők (B) ellentmondást mutattak: a vízfolyás mentén lefelé haladva helyenként erősen növekedtek, ami hidrológiai okokkal nem magyarázható. Ezért a meglevő 1% valószínűségű árvízhozam értékeket (l. táblázat) a vízgyűjtőterületek függvényében kétszeres logaritmikus rendszerben ábrázoltuk (3. ábra). Négy központi elhelyezkedésű állomás felhasználásával (Szentgotthárd, Feldbach, Wörth, Maierhöfen) regressziós egyenest szerkesztettünk, amely éppen az adott állomásokra érvényes árvízi összefüggésnek felel meg. Párhuzamos egyenesek meghúzásával és a mérőállomások tengerszint feletti magasságának figyelembe vételével három tartomány volt elkülöníthető a szóródó ponthalmazban: magashegység, középhegység és dombvidék. A berajzolt párhuzamosokkal az árvízi összefüggést a alakban végsősoron a teljes vízrendszerre kiterjesztettük. A képletben a^y 0 az árvízi tényező, ahol a p% index azt fejezi ki, hogy a rendelkezésre álló számítási eredmények (eloszlásfüggvények) alapján az árvízi tényező tetszőleges valószínűséghez kiszámító. A Rába három magyarországi állomására (Szentgotthárd, Körmend, Sárvár) korábban részletes hidrológiai-hidraulikai feldolgozás készült (Szilágyi 1994) melynek célja az volt, hogy kiküszöböljék a nagyvízi adatsorokat különböző okokból (mérceáthelyezések, a mérőszelvényt megkerülő lefolyás miatt) terhelő hibákat, és valószínűsítsék a ténylegesen átfolyt vízhozamokat. Körmendre kiterjesztve az éves nagyvízi adatsort 1920-ig, a hosszabb adatsor statisztikai elemzése valamivel magasabb értékeket eredményezett. Ennek alapján, valamint figyelembe véve azt a tényt, hogy az 1976 óta tartó, csapadékban viszonylag szegényebb időszak nem kedvezett a nagyobb árhullámok kialakulásának, javasolták egy korrekciós tényező figyelembevételét (l. táblázat). A korrekciós tényező a középhegységi vízgyűjtők (3. ábra) esetén mintegy 10%-os vízhozam növekedést jelent. Az árvízi tényező értéke a\% = 1,65-ről a\% = 1,85-re nő. A nyilvántartási szelvényekhez meghatározott árvízi tényezőt a vízfolyás hossza mentén ábrázolva megszerkeszthető az árvízi tényezők hidrológiai hossz-szelvénye. Ez igen praktikus eszköznek bizonyult a hossz menti ellenőrzésekhez, és lehetőséget adott arra, hogy tetszőleges szelvényre becsülni tudjuk az adott valószínűségű nagyvízhozamot (4. ábra). A kisebb mellékvizek becsatlakozásánál a környezetükre valószínűsített árvízi tényező felhasználásával számoltuk a vízhozamokat. Nagyobb mellékvizeknél, ahol a Q m = w -A°> 6 [m 3 (5) Qp% = ap% • Л 0' 7 7 [m 3 s1], (6)
