Vízügyi Közlemények, 1997 (79. évfolyam)

4. füzet - Ambrózy Pál: A Felső-Rába vízgyűjtőjének éghajlati jellegzetességei

A Felső-Rába vízgyűjtőjének éghajlati jellegzetességei 513 jüleg létrehozza a hótakarót. A tavaszi hóolvadás viszont a felhalmozódott hó menynyiségétöl függően (ami arányos a tengerszint fölötti magassággal) erősen elhúzódik, március elejétől április végéig. A folyamatosan fennmaradó hótakaró kialakulása 1000 m fölött átlagosan december közepére tehető, 600 és 1000 m között december végére, 300-600 m között pedig január első dekádjára. A vízgyűjtő magyarországi részére a rendkívül változékony hóviszonyok miatt ilyen számítások nem történtek. A téli hótakaró utolsó napja fordított sorrendben február elején, közepén, a legmagasabb hegyeken (Schöckl, Masenberg) március második felében várható. A hócsapadék részesedése az évi összcsapadékban, erősen magasságfűggő: 200400 m tengerszint feletti magasságoknál ez 10-15%, 1200 m-en eléri a 25%-ot. A hófelhalmozódás az alacsonyabban fekvő területeken sokévi átlagban február elején éri el maximumát. 1000 m fölött ez február végére, vagy március elejére tolódik. 6. A csapadékhullás szempontjából jellegzetes időjárási helyzetek Az Alpok keleti térségére Lauscher (1985), Magyarország területére pedig Péczely (1983) végezte el az időjárási helyzetek típusba sorolását. Lauscher 16 jellegzetes típust különböztet meg, melyeket öt fö csoportba lehet sorolni: I. Magasnyomású helyzetek (3 típus) II. Magasnyomású perem-helyzetek (2 típus) III. Áramlási helyzetek (5 típus) IV. Alacsony nyomás az Alpoktól Ny-ra és É-ra (3 típus) V. Alacsony nyomás az Alpoktól D-re és K-re (3 típus) Az öt főcsoport közül a III., a IV. és az V. csoportba tartozók jelentősek a FelsőRába vízgyűjtőjének csapadékhozama szempontjából. A III. csoportba tartozó és az égtájak rövidítésével (N, NW, W, SW, S) jelölt áramlási helyzetek között, amelyeknek összgyakorisága 27%, vannak olyan helyzetek, amikor nem egy-egy magas-, vagy alacsony-nyomású képződmény, hanem a közöttük futó izobárok mezeje, ill. ezek iránya a meghatározó. A felsoroltak közül a NW és W típus hat a leginkább a Rába-vízgyűjtő csapadékára. AIV. csoportba sorolt ciklonális helyzetek közül (együttes gyakoriságuk 20%) az Anglia fölötti ciklon-típus az, amely főleg a nyári félévben kedvez a kiadós záporok, zivatarok kialakulásának. Ugyancsak igen aktív csapadékhozó típus a meridionális alacsony-nyomású barázda („teknő helyzet"), amely az előző típushoz hasonlóan a nyári félévben fordul elő leggyakrabban, és nagymértékben hozzájárul a csapadék évi menetében a június—július maximum kialakításához. A V. csoportból (gyakorisága 12%) az ún. V/b ciklon-helyzetet kell kiemelni. Az elnevezés onnan ered, hogy még a múlt század 80-as éveiben Van Bebber az Európa fölött átvonuló ciklonok tipikus pályáit meghatározva az Adriai-tenger felől Magyarországon át Lengyelország felé haladó ciklonok pályáját jelölte meg így. A Rába-víz-