Vízügyi Közlemények, 1997 (79. évfolyam)
3. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók
364 Galbàts Z. dence az árvíz szintjéig feltöltődött (J. ábra). A gyors feltöltődés és vízszint kiegyenlítődés megakadályozta a káros kimosódások létrejöttét, árvízi katasztrófa kialakulását, de a szivattyútelep építménye — a benne levő technológiai berendezésekkel együtt — erősen megrongálódott (3. ábra). Az ellennyomó medence töltésének megtámasztására 30-án 14 órára 18 db. homokzsák borda készült. A szakadás helyét CS-2M lemezes, kétsoros, 4 méter szélességű összehorgonyzott szádfal zárta le (KM 1996). A geotechnikai és mütárgyvizsgálatok szerint a meghibásodást kétséget kizáróan a rendkívül magas árvízszint okozta. Az 1942-ben készült terven 91,89 m Vásárhelyi=91,87 m В. f. „Nagyvíz" szintet tüntetett fel a tervező (2. ábra). Ez az érték 1995ben már ténylegesen 93,26 m B.f. volt. Ugyanakkor a műtárgy elhelyezése a földgátban eleve kedvezőtlen volt. Megszakította a védvonal folytonosságát, úgy, hogy a műtárgy és a földgát csatlakozása nem volt kielégítően megoldva (a műtárgy oldalfalának támasztópillérei nem jelenthettek számottevő szivárgási-hossz növekedést), a műtárgy középső tömbjének alapozása pedig egy vízvezető homokliszt rétegbe került megfelelő alsó vízzárás nélkül. Külön vizsgálták a szivattyúház felúszás elleni stabilitását és a műtárgy körüli szivárgást. A gépházakna és a szerelötér felúszás elleni biztonsága már az eredeti tervezéskori adatokkal is kisebb volt 1,1-nél, de mivel felfelé ható aktív erő nem volt, így a terv szerinti állapot elfogadhatónak volt minősíthető. Ez az érték az 1995. évi # max esetén már csak w=0,927 volt, ami azt jelenti, hogy a műtárgy stabilitása a víz felhajtóerejével szemben - számítás szerint - már nem volt megfelelő. Szivárgási szempontból a vizsgált helyek (alaplemez alatt, szivattyúakna oldalfalánál, toldaléképület oldalfalánál) egyike sem felelt meg. A szivárgási együttható a toldaléképület oldalfala mentén a szükségesnek mindössze csak 47%-a volt, így itt indult meg a szivárgás és következett be a hidraulikus talajtörés. A fentiek alapján nem volt lehetséges olyan műszaki megoldást találni a szivattyúház átépítésére, amivel a felmerült problémák kielégítő biztonsággal megoldhatók lettek volna. Szükségessé vált tehát a meglevő szivattyútelep elbontása és új, korszerű műtárgy építése. Az ellennyomó töltés megerősítése szükséges volt az építkezés megkezdéséig, valamint az építkezés idején (4. ábra). Helyre kellett állítani a töltéskorona magasságát, biztosítani kellett mind a töltés, mind pedig az altalaj vízzáróságát, a mentett oldali megtámasztást pedig meg kellett erősíteni. Ennek érdekében a töltés vízoldali rézsűjén kétrétegű fólia terítés készült, a koronánál és a töltéslábnál munkaárokba fektetve és földdel lefogatva, a rézsün pedig homokzsákokkal leterhelve (5. ábra). A vízoldali töltéslábnál 8 m-es CS2-M típusú lemezek biztosították az altalaj vízvezető rétegének a lezárását, összesen 107 m hosszon (6. ábra). A mentett oldalon a bordás megtámasztások közötti részeket — további homokzsákok beépítésével - kaviccsal kitöltött kazettákká alakították. Az így elkészült paplan tetejére 3 méter széles ideiglenes út épült a közlekedés számára (KÖVÍZIG 1996/b), (5-7. ábra). Az új műtárgynak az alábbi funkciókat kell ellátnia (KM 1996/b): — gravitációs vízkivezetés a Fehér-Körösböl a gyulai tápcsatornába és azon keresztül az Élővíz-csatornába, 6,5 m 3/s távlati kiépítési vízhozammal, — belvízátemelés a gyulai tápcsatornából a Fehér-Körösbe 1,5 m 3/s vízhozammal (időszakosan, kicsiny előfordulási valószínűséggel),