Vízügyi Közlemények, 1996 (78. évfolyam)

4. füzet - Csányi Béla: Vízfolyások hidrobiológiai vizsgálatának módszertani lehetőségei

376 Csányi В. Vaskapu-szorosban) szelvényekben. A Tiszán tapasztaltak alapján megállapítottuk, hogy a benton együttes jelentős hányada nem a meder közepét (s ezzel együtt nem a legnagyobb mélységű víztereket) népesíti be, hanem előfordulásuk maximuma arra a szegély-zónára szorítkozik, amely az éves kisvízállások alkalmával 1—1,5 m-nél nincs mélyebben. Ez fokozott mértékben igaz például a kagyló-fajokra, amelyek a lassú folyású területek kivételével a főmederben szinte mindig ilyen szegélyszerü együttest alkotnak. Lónya és Tuzsér térségében a kompról olyan keresztszelvény-kotrást alkalmaztunk a Tisza teljes szélességében, amelynek eredményeként csupán szövőtegzes taxonokat sikerült kimutatnunk a 10 m-nél mélyebb mederfenékről, kizárólag szilárd alzatról. A folyó medrének közepén élő fenéklakó élőlényegyüttes tehát szegényes. A Duna Budapest alatti szakaszán végzett nagyszámú mederkotrás mintái alapján ugyanezt állapítottuk meg. Az elmondottak alapján tehát megállapítható, hogy az egyelőhálós gyűjtéseken alapuló módszerrel sikerült feltárnunk a fontosabb hazai áramló vizek makrozoobenton együtteseit, s ennek feltétele a nagyobb folyók esetében a kis vízállás volt. Ilyen időszakok egyébként mind a nyár folyamán, mind pedig az őszi időszakban rendszeresen előfordultak. Kisvízfolyásaink makrozoobenton együttesének vizsgálatára az egyelöhálós gyűjtési módszer kiválóan alkalmazható lehet, amely adott esetben akár kvantitatív eredményeket is szolgáltathat (pl. a szaprobiológiai értékeléshez). A patakok vizsgálatánál a vízhozam és vízállás-viszonyok nem befolyásolják olyan döntő mértékben a mintavételi körülményeket, ahogyan azt a nagyobb folyóknál tapasztaltuk. 3.3. Értékelési lehetőségek Az eredményeink értékelése három eltérő módszer alapján történt. Az egyik vízminősítési eljárás során a szerves szennyezettségre utaló szaprobitás mutatókat, valamint az elsőleges termelést (a növényi tápanyag tartalmat) jellemző trofitás mutatókat használtuk fel a szelvények vízminőségi osztályokba történő sorolásához, ahol az adott mintavételi hely megfelelő vízminőségi kategóriába tartozása a releváns mutatók intervallum skálán mért értékei alapján határozható meg. A másik módszer a többváltozós matematikai statisztikai módszerekkel történő klasszifikáció, amely a hagyományos osztályozási eljárásokkal ellentétben nem tartalmaz eleve megadott minősítési kritériumokat, hanem az adatstruktúra alapján, az alkalmazott osztályozó algoritmus szerint képez csoportokat. A csoportokban összevont mintavételi helyek egyes változóiból számított átlagértékek és a megállapított értékhatárok utólagos elemzése alapján többé-kevésbé természetes vízminőségi osztályok határozhatók meg. A harmadik módszer a vízi makroszkopikus gerinctelen (makrozoobenton) együttes társulásstruktúrájának felhasználása a biológiai minősítés során. Ez teljesen új módszertani próbálkozás volt, amely eltér a Duna menti országokban alkalmazott szaprobiológiai értékelésről. Megállapítható, hogy a Duna menti országok hidrobiológiái-vízminőség-védelmi gyakorlatában a szaprobiológiai elemzés (Sládecek 1973) játsza a központi szerepet.