Vízügyi Közlemények, 1996 (78. évfolyam)
4. füzet - Csányi Béla: Vízfolyások hidrobiológiai vizsgálatának módszertani lehetőségei
Vízfolyások hidrobiológiái vizsgálatának módszertani lehetőségei 371 feltáró munka indult meg az 50-es évek elején. Az egyik a Balaton vízrendszere, ahol Sebestyén Olga irányításával az északi befolyó patakok (Entz 1953), elsősorban a Pécsely-patak (Entz et al. 1954, Entz 1954) és az Aszófői-Séd (Kol 1957, Entz 1958, Lukacsovics 1958) vizsgálatára került sor. A másik célterület a Bükk hegység volt, amelynek kisvízfolyásairól számos közlemény jelent meg. Legkorábban Lukács kezdte meg a Bükk hegység kisvízfolyásainak zoogeográfiai, rheobiológiai és ökológiai vizsgálatát (1950, 1955, 1956, 1957, 1958, 1959a). Érdekes eredményeket közölt az Eger környéki langyosvizek endemikus gerincteleneiről is (1959b). Ábrahám és kutatócsoportja Putnok környékén (1951), a Bán-patak (1952) és a Szilvás-patak völgyében (1956a), valamint a Bükk számos egyéb patakjában (1956b, 1957, 1959, 1960) végzett főként faunisztikai vizsgálatokat. Szintén a Bükk, valamint a Zempléni hegység kisvízfolyásait kutatták Szabó és munkatársai hidroökológiai szempontból (1970,1971). Említést érdemelnek még a Zselicség és a Mecsek hegység patakjainak malakológiai vizsgálatai ( Gebhardt 1959, 1960). A felmérésekre az volt a jellemző, hogy a részterületek/részdiszciplinák vizsgálati eredményein keresztül próbálták megismerni a vízfolyás minél teljesebb ökológiai állapotát. A részeredményeket azután összesítve értékelték, s ezek alapján az anyagforgalmi összefüggések feltárását tekintették a kutatás végső céljának. így a tihanyi és a szegedi kutatócsoportok a pataki élölényegyüttesek részletes cönológiai és faunisztikai felmérése mellett az élőhelyre jellemző hidrológiai, fiziográfiai, vízkémiai jellemzőket is feltárták. 2. A biomonitoring jelentősége A megfigyelésre alapozva a detektált trendektől függően a megfelelő beavatkozások megtehetők. A különféle nemzeti vízminőség-védelmi megfigyelő programok célja a teljes vízgyűjtőt érő pontszerű vagy nem pontszerű szennyezések környezeti hatásainak minimalizálása. A monitoring program stratégiája ennek érdekében vagy — a pontszerű szennyezőforrás kontrollját, vagy pedig — az általános környezeti állapot ellenőrzését jelentheti. Míg az előbbi megvalósítható pusztán fizikai-kémiai változók mérésével is, az utóbbi ennél jóval szélesebb körű problémát ölel fel, s szélesebb körű információigénye is van. A megfigyelési tevékenység során tehát mérhető maga a szennyezőanyag mennyisége, vagy olyan környezeti állapotváltozó, amely lehet biológiai objektum illetve biológiai válasz. A biológiai változó nyomonkövetése, időbeni alakulásának megfigyelése a biomonitoring. A biomonitoring célváltozója tehát biológiai válasz, amely infraindividuális, individuális illetve szupraindividuális változó is lehet. Az „integrált monitoring" az emberi tevékenység fizikai, kémiai és biológiai komponensekre gyakorolt hatásait, az ok-okozati összefüggéseket célozza meg hierarchikusan szervezett megfigyelési program során (DePauw-Hawkes 1993). Ennek
