Vízügyi Közlemények, 1996 (78. évfolyam)

3. füzet - Nagy Illés: 150 éves a tiszai gőzhajózás

354 Nagy I. A Tiszavölgyi társulat debreceni alakuló ülésén 1846-ban Andrássy Gyula gróf javaslatára megalakul az Első Magyar Gőzhajózási Társaság. Első hajójukat Londonból rendelték meg. A „Debrecen" saját erejéből eljutott Orsováig, ahol a szabadságharc miatt osztrák kézre került, így gyakorlatilag a társaság meg sem kezdte működését. 1846-ban a DDSG V. Ferdinándtól kizárólagos jogot kap a Dunán és mellékfolyóin a hajózásra. 1846-ban hazánkban is hódító útjára indul a vasút. 1847-ben elérte Szolnokot, 1853-ban Szegedet, 1872-ben vasútja volt a sószállítás központjának Máramarosszigetnek is és ezzel megindul a tiszai teherszállítási hajózás hanyatlása. Először a sót szállító hajók tűntek el, majd a sínpálya kiszorította a faúsztatást is. 1865-ban azonban még mintegy 100 000 tonna volt a tiszai forgalom. A személyszállítás fellendülése érdekében 1895-ben megalakul a Magyar Folyami- és Tengerhajózási Társaság, melyet heti hat, személy- és áruszállítással kapcsolat járat fenntartására kötelezett a kormány a Szolnok-Csongrád-Szeged útvonalon, amelyhez állami támogatást is adott. 1913ban a Duna-Gözhajózási Társaság 21 600 fő, a MFTR 10 000 fő utast szállított a Tiszán. A hajózó út biztosítása érdekében az 1890-es évek végén megindult a Tisza kisvízi szabályozása is de az első világháború a fejlesztést megakadályozta. Az első világháborút követő határ-megállapítások a Tiszát 5 nemzet folyójává tették, melynek következtében tovább csökkent a Kárpátaljáról szállított só és rönkfa, valamint a román és jugoszláv rakodókról szállított áruk mennyisége, és ezzel hosszú időre megpecsételődött a tiszai teherhajózás fejlődése. Az első világháború után Szolnoktól felfelé a Tisza menti településekre személyszállítás közúton sem volt. A szükségletet felismerve Bódi István szolnoki lakos 3 vagonos borcsuját személyszállító uszállyá alakította és vontatva megindította a személyszállítást Szolnok és Tiszaroff között. Az 1930-as években az akkori kormány szorgalmazta a tiszai hajózás fejlesztését. Az 1930-as évek elején a „Hortobágy" nevű hajóval megindult a szolnok-tiszaburai, ún. kofa-járat is. Széchenyi első tiszai útjának 100 éves évfordulója alkalmával, 1933-ban, Kállai Miklós földművelödési miniszter beutazta a Tisza Tokajtól—Szegedig terjedő szakaszát. A vendégek megtekintették Szolnokon a búzakiállítást és a szolnoki átrakodó kikötő (7. ábra) tervét. A Tisza alsó szakaszán Horthy Miklós kormányzó is részt vett a hajóúton. A Tisza forgalma az 1933^0-es évek között átlagban évi 184 000 tonna volt, a maximumot 1940-ben érte el 281 000 tonna áruforgalommal. Gépesített rakodók azonban még ez időszakban sem épültek, mert a rakodási lehetőségeket az olcsó munkaerő mindenütt biztosította. A 8. ábrán kőrakodó munkások nehéz fizikai munkával végzik az uszály kirakását. A második világháború nagymértékben visszavetette a tiszai hajózást, ugyanis a hajópark nagy része megrongálódott, vagy elpusztult. 1945 után, annak ellenére, hogy a dunai hajózás nagy fejlődésen ment keresztül, a Tiszán a forgalom a hajózóút átbocsátó képességének csak mintegy 2—5%-át tette ki. A tiszai vízi szállítás forgalma az 1950-70-es évek között átlagban, mintegy 100 000 tonna volt és főleg vízépítési kő és füredi homok szállításból tevődött össze (9. ábra). A személyszállítás forgalma 1957-ben érte el a csúcspontját, az utasok szá-