Vízügyi Közlemények, 1995 (77. évfolyam)

3. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

376 Tichy-Rács József bői a tudományos értekezésekből a legkiemelkedőbbek a nemzetközi szakirodalomban is kapjanak helyet. Hiányolták a magyar hallgatói képviseletet az utóbbi évek tanfolyamain. A tanfolyam mindig februárban kezdődik és hat hónapig tart, mely időszak során előadások, gyakorlatok, egyéni tanulás, tanulmányutak, valamint vizsgák vannak. A tanfolyamra való felvétel ügyében Felvételi Bizottság dönt annak alapján, hogy a jelentkezők mennyiben képesek teljesíteni a felvétellel kapcsolatos személyi és pénzügyi feltételeket. A tanfolyam nyitva áll a világ bármely országából származó jelentkező számára, aki 40 évnél fiatalabb és alapvető ismeretekkel rendelkezik a hidrológiában, a hidro­mechanikában, a geológiában és a meteorológiában, valamint az alkalmazott matema­tikában, a matematikai statisztikában és a rendszervizsgálatban. E jelentkezőknek az említett tárgyköröket illetően előzetesen alapos képzésben kellett részesülniük és egyetemi, vagy más elismert felsőoktatási intézménytől származó diplomával kell ren­delkezniük. A legalapvetőbb követelmény, hogy a jelentkezőnek B.Sc. szintű, vagy azzal egyenértékű oklevele legyen, valamint, hogy két éves gyakorlattal bírjanak és legyen jártasságuk a beszélt és írott angol nyelvben. Mindezeket hiteles okiratokkal szükséges igazolniuk. A pénzügyi feltételek a tanfolyamra történő felvételhez a következők. Részvételi díj, mely tartalmazza az oktatás és a gyakorlatok költségeit, a számítógépek és egyéb berendezések használatának díját, a kapott kiadványok árát, a tanulmányutak költsé­geit, a tanfolyam teljes időtartamára érvényes egészségügyi biztosítás költségét, a la­kást, a helyi közlekedést, valamint egy havonta tizetett díjat a helyi megélhetési költ­ségek fedezésére. További feltétel a Magyarországra történő és visszautazást biztosító menetjegy beszerzése. Ha a jelentkező nem tudja vállalni a költségeket ösztöndíjért folyamodhat saját országa kormányzatához, az Egyesület Nemzetekhez, illetve annak valamely szakosított szervéhez (pl. WMO, FAO stb.). Eddig 40 magyar szakember végezte el a tanfolyamot. Azóta többségük vezető beosztásba került és sokan közülük erről az alapról indulva jutottak külföldi munkale­hetőségekhez. A magyar résztvevők számát 1996-tól a szervezők ismét növelni kíván­ják, hiszen a jelenlegi recessziót követően várhatóan növekedni fognak Magyarorszá­gon a vizekkel kapcsolatos igények az ivóvízellátásban, az öntözésben, az ipari vízhasználatban, a szennyvizek ártalommentes elhelyezésében és a vizek kártételeinek elhárításában egyaránt. A környezetvédelmi szempontokat is fokozottabban figyelem­be kell venni. így a tanfolyamon megszerezhető ismeretekre a korábbiaknál is na­gyobb szükség lesz. Mindez indokolja, hogy a leginkább érintett vízügyi igazgatósá­gok és környezetvédelmi felügyelőségek segítsék elő szakembereik részvételét a tanfolyamon. A tanfolyam elvégzése bizonyos fokú átképzést jelent - növelve a szak­ember sokoldalúságát - a résztvevők számára és lehetőséget ad a műszaki angol nyelv­tudás elmélyítésére, ami egyre szükségesebbé válik a külföldi konzultánsokkal való együttműködésben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom