Vízügyi Közlemények, 1994 (76. évfolyam)

1. füzet - Lentvaar, Jan: A vízgazdálkodási politikában való egyetértés Hollandiában

62 Lent\>aar. Jan 1. A vízgazdálkodás fejlődése A holland vízgazdálkodás az idők során különböző fejlődési fokokon haladt át. Az első időszakban, aniely a középkorban kezdődött és 1800-ig tartott, a holland vízgazdálkodást az elöntések (árvizek) elleni védelem igénye jellemezte. A második időszakban (1800-1950) a fő cél a vizek levezetése, a vízellátás és a mezőgazdasági termelés által igényelt vízszintszabályozás volt. Л hajózási lehetőséget a nagy számban épített csatornák javították. Az 1950 után kezdődő harmadik időszakban a hangsúly az ipari és mezőgazdasági termelésből származó terhelés okozta növekvő szennyezés elleni vízminőség-védelemre helyeződött. Ebben az időszakban - 1970 után - gyorsan nőtt az ökológiai éberség és ezzel együtt a gátak és más infrastrukturális létesítmények építésével szembeni ellenállás. Mindezek eredményeként a vízgazdálkodást napjainkban a vízrendszerek állapota és használata iránti összetett gondolkodás jellemzi. Olyan események, mint a hollandiai igen száraz 1976-os nyár, vagy az 1986-os Csernobil-katasztrófa aláhúzzák az új megközelítés igényéi. A környezeti veszélyekkel kapcsolatos fokozott éberség, továbbá az ilyen problémák összetettsége annak felismerésére vezetett, hogy a felszíni és felszín alatti víz, a hordalék, a folyópartok, a műszaki infrastruktúra, valamint a fizikai, kémiai és biológiai jellemzőket egységes egészként, mint a vízrendszert kell tekinteni. Az 1985-től kialakult integrált vízgazdálkodási koncepció keretében a vízgazdálkodás hatékonyságának fokozásában, napjainkig számos eredményt sikertilt elérni. Ezek közé tartozik a Rajna-hordalék minőségének javulása. A 2. ábra világosan mutatja az ólom, arzén és higany töménységének csökkenését az 1960 után a fenéküledékben. Természetesen számos kérdést a mai napig sem sikerült teljes mértékben megoldani: - a fenntartható fejlődés megvalósítása egy magas népsűrűségű, jól fejlődő országban; - a túl magas szennyezőanyag-terhelések (különösen tápanyagok, nehézfémek, szerves mikroszennyezők - pl. peszticidek, PAH stb.); - a szennyezett hordalék nagy mennyisége; - a vízügyi létesítmények (gátak, zsilipek, töltések, folyószabályozási művek) nem kívánt mellékhatásai a vízrendszer ökológiai funkcióira. (A halak folyó menti vándorlása például akadályozva van és a vízi növényzet megfogyatkozott.); - a nedves területek és az erdők vízrendezés, a talajvíz kivétel és a vízrendezés hatása; - adminisztratív „szűk keresztmetszetek"; - finanszírozás. Kihívást jelent a vízgazdálkodást irányító hatóságok számára - a tényleges problémák megoldása; - a társadalom kívánságainak és igényeinek megérzése;