Vízügyi Közlemények, 1994 (76. évfolyam)

3. füzet - Hatfaludy B.: Múltunk, jelenünk gondjai és jövőnk feladatai a települések vízi közmű ellátásában

260 Halfaludy Bálint - a miniszteriális gazdaságból azonban a nagytérségi ellátást szolgáló vízműlétesítményeknek csak egyes, leválasztható részei (lényegében a törzsvagyon jellegűek egyrésze). A KHVM a Vagyonátadó Bizottságok (VáB) munkájának a segítésére 1992-ben állásfoglalást adott ki, amely azonban csak ajánlás értékű volt, ami könnyűvé tette az állásfoglalásban foglaltaktól eltérő VáB-döntések meghozatalát. Bármi is lesz azonban a vitás kérdésekben a végső döntés, az már megállapítható, hogy végül is a vagyonátadásról szóló törvények végrehajtásának az eredményeként hazánkban lesznek olyan területek, ahol a települések ellátását - kizárólag állami tulajdonú vízi közművek (Balaton-part) - egymással összekapcsolt állami és önkormányzati tulajdonú vízi közműlétesítmények (pl. Pécs, Miskolc térsége) fogják biztosítani. Ez a sajátos helyzet pedig sajátságos következményekkel jár jövőbeli feladataink megoldási lehetőségeire nézve. A vagyonátadással összefüggésben megindult a szolgáltatás korábban kialakult vállalati rendjének az eróziója is (KIK 1993). Ennek főbb állomásai: - a koncesszióról szóló 1991 évi XVI. törvény (és a kapcsolódó ágazati törvénymódosítások) alapján a víz-csatomamű vállalatoknak a vízi közművek üzemeltetésére korábban biztosított monopolhelyzete megszűnik, - a tanácsi gazdaságban létezett üzemeltető szervezetek működtetői és vállalkozói vagyona önkormányzati tulajdonba vétele kaput nyit a tulajdon működtetésével kapcsolatos önkormányzati elhatározások - különösen az új üzemelési szervezet létrehozására irányulók - érvényesülése előtt is. 1992 harmadik negyedévétől egyre több vízi közműtulajdonossá vált önkormányzat nyilvánítja ki azon szándékát, hogy létesítményeinek üzemeltetésére saját szervezetet kíván kialakítani és ezzel összefüggésben kikéri vagyoni részét a volt „megyei tanácsi vállalat" vagyonából (KIK 1993). Az okok sokfélék. Biztos, hogy szerepet játszott az az általános lakossági ellenérzés, mely a monopolhelyzetben lévő állami szolgáltató vállalatokkal szemben alakult ki az évek során, minden ágazatban és az esetek többségében indokoltan. Az önkormányzati önállóság alapján sok helyen bizonyítani kívánták, hogy jobban, gazdaságosabban végzik a tevékenységeket, mint a médiák által is sokszor monstrumszervezeteknek titulált területi szolgáltató vállalatok. Tény az is, hogy az elfogadott törvényjavaslatok nem tartalmaztak védelmet a szétaprózódás ellen. Ugyanis egy adott településnagyságrend alatt a szolgáltatással kapcsolatos kérdések megválaszolásának, a helyes döntéseknek az elemi feltételei is hiányoznak. (A térségi vízművállalati formák európai elterjedését ez is motiválta.) Mindezek motiválták, hogy a szolgáltatás újraszervezésére irányuló önkormányzati elhatározások alapján létrehozott különféle és eltérő gazdasági szabályozók alapján dolgozó üzemeltető szervezetek száma folyamatosan növekedve 1992. novemberére elérte az 50-es nagyságrendet és 1993 márciusára a 120 -at. Mindenesetre, amíg Európában napjainkban is folytatódik az integráció és megjelennek a nemzetközi üzemeltető szervezetek is (pl. francia vállalkozók Spanyolországban), addig hazánkban 1993 elejétől felgyorsul a korábbi tanácsi víz-csatornamű vállalatok felaprózódása.