Vízügyi Közlemények, 1994 (76. évfolyam)

3. füzet - Hatfaludy B.: Múltunk, jelenünk gondjai és jövőnk feladatai a települések vízi közmű ellátásában

Múltunk, jelenünk gondjai és jövőnk feladatai a települések vízi köz;nlí ellátásában 247 pén létrehozták az Országos Vízügyi Főigazgatóságot (TIT). Az ezekkel összefüggő döntések szakmai fogadtatása egyértelműen kedvező volt, figyelemmel az állami irányítással és szerepvállalással kapcsolatban már korábban kialakult felfogásra. A politikai vezetés által a hidegháborús körülmények között célul tűzött erőltetett, szovjet mintájú iparosítás és a szocialista mezőgazdasági nagyüzemek megszervezése a központi erőforrások többségét lekötötte. A vízi közművesítés kezdettől fogva csak a maradékelvűség alapján részesült az állami erőforrásokból. A települések vízi közműellátásában ezért 1950 után csak olyan mértékű előrelépésre kerülhetett sor, mely a felvállalt állami feladatok szempontjából elengedheteden volt: a városokban, elsősorban az új, ún. szocialista iparvárosokban az ivóvízellátás és a szennyvízelvezetés fejlesztésére. Az iparfejlesztéssel és a városokba áramló falusi népesség letelepítésével kapcsolatban azonban már elhagyható feladat volt a csatornákon elvezetett szennyvizek hatékony tisztítása, a vízbázisok védelme, a termelt víz minőségi kezelése, és halaszthatókká váltak a létesítmények avulásával összefüggő rekonstrukciók. A városi vízellátás-szennyvízelvezetés arányos fejlesztését ekkor váltotta fel a vízellátás orientált vízi közművesítés és kezdődött meg az ún. közműolló szétnyílása is. 1960 után kialakult a vízi közműellátás központi, ún. „miniszteriális" szektora is: a legelső regionális vízműlétesítmény megépítésével és üzemeltetésére a legelső tárcairányítású „regionális vízmű vállalat" létrehozásával (Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén a Sajómenti Vízművek V., amelyből a későbbiekben az Észak-magyarországi Regionális Vízművek kifejlődött). Ekkor nyert polgárjogot a szakmában a „regionális vízmű" meghatározás (TIT). Eredetileg csak az minősült regionális vízműlétesítménynek amely megfelelt a következő kritériumoknak: - megvalósítását országos vagy kiemelt jelentőségnek minősítve az akkori Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője (később az ОVH elnöke) javaslatára az Országos Tervhivatal előterjesztésében ilyen megnevezéssel központi állami döntéssel határozták el, - központi állami pénzeszközökből, központi állami beruházásban épült meg, - elkészülte után minisztériumi alapítású regionális vízmű vállalat vette át működtetésre. A vízgazdálkodási célokra figyelcmbevebető központi fejlesztési fonások egyre nyilvánvalóbbá váló relatív szűkössége miatt az 1950-es évek végétől az állami vezetés lehetőséget nyitott - a háború előtti vízrendezési, ármentesítési társulatok mintájára - a vízi közművek társulati úton való kiépítésére (OVH 1986). Ez a beruházási forma lehetővé tette, hogy a vízi közművesítésben az állami beruházási részvállalás 100%-ról 40%-ra csökkenjen (a fejlesztések 60%-át a döntően lakossági érdekeltek lettek kötelesek finanszírozni). A társulatok által megépíttetett vízi közművek (3. ábra) elkészültüket követően térítés nélkül kerültek állami tulajdonba és a területileg illetékes állami szolgáltató szervezet kezelésébe (VMGT 1981). A vízi közműtársulat - ellentétben a klasszikus vízi társulatokkal - a szocializmus sajátos terméke volt; az érdekeltek többségi egyetértése esetén hatósági úton létrehozható beruházó kényszertársulás, mely a létrehozott létesítmény további sorsába már nem szólhatott bele.