Vízügyi Közlemények, 1994 (76. évfolyam)

2. füzet - Csányi B.-Németh J.-Gulyás P.: A domináns halfajok legfontosabb táplálkozási kapcsolatai a Kis-Balatonban

206 Csányi B.-Németh J.-Gulyás I'. A szeptemberi területbejárás alkalmával végigvizsgáltuk az északi nádas zónáját is. A táblázat első mintája a mocsárjáró nyomvonalából származik, amikor mintegy 100 m hosszú szakaszról gyűjtöttük össze az állatokat (32 taxont). Az első négy mintavételi hely mind az északi nádas élőlényegyütteseit reprezentálja. Megállapítható, liogy sok az átfedés a felső nyíltvíz és a Zalavári-víz, valamint az északi, nádassal sűrűn benőtt terület faunája között. A nádasból csupán kevés olyan állat került elő, amely a nyíltvizekből hiányzott: a Niphargus sp. lápi Amphipoda és néhány vízibogár taxon (Acilius sulcatus, a Graphoderus, az Ilybius és a Noterus fajok). A felső nyíltvíz és a Zalavári-víz területén változatos élőlénycgyüttest találtunk. Kiemelendő, hogy 5 nagyméretű vízibogár, az óriás csibor, a nagy búvárbogár és három Dytiscus faj került elő ezekről a helyekről. Kiemelkedően gazdag a pióca fauna is, amelynek 11 faját sikerült azonosítani a területről. A kimutatott 6 Odonata faj között néhány ritka és védett is szerepel. Összefoglalóan megállapítható, hogy a vízterület makroszkópikus gerinctelen együttese számos, a lápi vizekre jellemző ritka taxont tartalmaz. Az állatok számára a vízinövényzet kulcsfontosságú, hiszen majdnem az összes taxon a növények között találja meg az életfeltételeit. Az. üledékben csak elvétve fordulnak elő, aminek az oxigénhiány lehet az oka. A Zalavári-víz területén élő halak tehát elsősorban a növényzet között fellelhető benton-együttest hasznosíthatják táplálékként. 2.4.2. A halak gasztrointeszünális rendszerében található makrozoobenton taxonok vizsgálata. A halak gasztrointeszünális rendszeréből származó, kvantitatív módon kinyert béltartalom mintáinak 50 %-át planktonhálón áünosva vizsgáltuk. A megtalált taxonok a VII. táblázatban szerepelnek, a megadott gyakoriságértékekkcl becsülve. A planktonhálón keresztül történő kimosás után általában igen jól felismerhetők azok a makrozoobenton taxonok, amelyek az egyéb táplálékrészecskékkel együtt a tápcsatornában találhatók, és sok esetben még a faj szintig történő azonosítás sem jelent nehézséget. Több példa is említhető, ezek közül kettő a vízibogarakkal kapcsolatos. A pirosszárnyú keszeg juvenilis példányában azonosítottuk az 5 mm-es Noterus crassicornis, az ezüstkárászban pedig a 20 mm nagyságú Graphoderus zonatus torpajzsát. A kemény kitinváz nélküli egyedek, így például a vízicsigák puha testrészei is felismerhetők maradnak a bélcsatoniában (Planorbisplanorbis vízicsiga, szintén az ezüstkárászban). Az augusztus elején végzett próbahalászat eredményeként 5

К db juvenilis (egynyaras) széleskárász közül S egyctl béltartalmának eredményeit foglalja össze a VI. táblázat. Öt példány táplálékában világosan felismerhető az algatömeg dominanciája, s ezek között csupán két esetben volt felismerhető a béltartalomban nagyobb méretű formált elemek jelenléte, így az árvaszúnyog lárvák, az evezőlábú rákok és a vízipoloskák maradványai. Az algákat nem fogyasztó példányok táplálékában viszont a kevéssertéjű gyűrűsférgek és az. árvaszúnyog lárvák voltak túlsúlyban. Megemlítendő, hogy a fiatal széleskárászok a kisebb, egy-két vcdlésen túli szitakötőket is elfogyasztják. A juvenilis széleskárászok tehát a vízinövényzet között a bevonatot legelik, így tekintélyes alga biomasszát is össze tudnak gyűjteni a táplálkozás során. A táplálék-