Vízügyi Közlemények, 1993 (75. évfolyam)

4. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

Kiemeli jelentőségű termálkarsztjaink jelenlegi állapota 439 Hasonlóan elkeserítő képet mutat a gyógyfürdők többségének műszaki állapota. A múlt század végén a vízbeszerző és elosztó rendszereket a kor legmagasabb műszaki követelményeinek megfelelően valósították meg: a gépészek műszerekkel gazdagon felszerelt vezénylőpult előtt ülve irányították a fürdő üzemét. Aki ma ellátogat ezekbe az egykor oly korszerű gépházakba, saját szemével látíiatja a különbséget: rozsdás csövek, csöpögő szerelvények, réges-régen nem működő műszerek között ülnek azok a sokszor nyugdíjas - gépészek, akiknek egyetlen gondja szemmel ládiatóan saját testi kondíciójuk fenntartása és arra nincs már energiájuk, hogy a fürdő állapotával is foglalkozzanak. Sehol nincs tartalék alkatrész, a legtöbb helyen az alapvető mérő és megfigyelő rendszerek is hiányoznak. A romlás jól nyomonkövetíiető gazdaságpolitikai okokra vezethető vissza. A két világháború között a Gellért-fürdő és a Gellért-szálló együttese például kitűnő kapitalista vállalkozásnak bizonyult. A hatvanas években azonban a szállodát leválasztották a fürdőtől, és míg az idegenforgalom naponta többszáz dollárt zsebelt be egy-egy szállóvendég után, ugyanennek a szállóvendégnek gyógyfürdőben ellátásáért mindössze 25 Ft-ot utalt át a Fürdőigazgatóságnak. A megfelelő színvonal tartása ilyen körülmények között nyilvánvalóan lehetetlenné vált. A „húzó" ágazatok és szolgáltatások aránytalan kedvezményezése belső kizsákmányolást jelentett és jelent ma is az országos gazdaságon belill a többi ágazat kárára. Sajnos ennek a gazdaságpolitikai irányzatnak hatása a gyógyfürdők vonatkozásában a mai napig érezhető. Helytelen volna magunkat abban a tévhitben ringatni, hogy kézben tudjuk tartani a folyamatokat, és hogy pusztán a megfelelő intézkedésrendszer kidolgozása hiányzik ahhoz, hogy a dolgok újra a helyes mederbe terelődjenek. A minisztériumok egyre kevésbé tudnak támaszkodni azokra az - egykor országos hatáskörű és áttekintésű - kutatóhelyekre, amelyek időközben vállalatokká szerveződtek, hatáskörüket és körültekintő, részleteket is feltáró kutatási lehetőségeiket elveszítették. Ezekkel szemben létrejött egy önjelölt „szakértői" gárda, amelynek tagjai között nem kis számmal találhatók lelkiismeretlen egyedek. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy minden valamirevaló önkormányzat termálvízre telepített gyógyszálló építéséről álmodozik, „szakértői" véleményekre támaszkodva ennek érdekében lobbizik, vagy legalábbis a meglevő termálfürdők további fejlesztését tervezi, függetlenül attól, hogy ezek az elképzelések reálisak-e vagy sem. A hatvanas évek elején adta ki a Római Klub első jelentését, „A növekedés korlátai" címmel. A karsztvíztermelésnek is van ilyen korlátozó tényezője, az utánpótlódó hozam nagysága. Ezt ma már nem elég a sokévi átlagos hozammal jellemezni, hiszen annál évek óta kevesebb áll rendelkezésre. Nekünk, felelős vízügyi szakembereknek pedig tudomásul kell venni, hogy a karsztos termálvizek vonatkozásában szó sem lehet további mennyiségi fejlesztésről, hiszen minden karszt-területen a készletek veszélyes túlfogyasztása állt elő. Csak két dolgot lenne érdemes fejleszteni az előttünk álló időszakban: a termelt vízhozam jobb műszaki hasznosítását (visszaforgató berendezések stb.) és a mindenkori utánpótlást figyelembevevő, operatív vízkészlet-gazdálkodást. Csak ettől, a jelenleginél sokkal hatékonyabb és hajlékonyabb vízkészlet-gazdálkodástól várható a karsztrendszerek regenerálódása, melynek eredményei azután a karsztos termálvizek minőségének javulásában is megmutatkozna.