Vízügyi Közlemények, 1993 (75. évfolyam)

4. füzet - Koltay J.-Fejér L.: Gróf Széchenyi Istvánra emlékezve. A vízgazdálkodási társulatok múltja és jelene (II. rés)

364 Dr. Kollay József és Fejér László gatási határán belüli vízrendezési, rét-legelő lecsapolási munkákra terjedt ki (4. ábra). E társulati munkák méreteikben ugyan nem voltak nagyok, de az adott térségben már éreztették kedvező hatásukat, elsősorban a mezőgazdaság termelési feltételeinek javításában (Dégen 1962). A mezőgazdasági nagyüzemek (nagytáblák) létrehozásával egyidejűleg újabb helyi igények fogalmazódtak meg a területi vízgazdálkodási (vízrendezési, vízhasznosítási) feladatok megvalósításával kapcsolatban. A nagytáblák kialakításában megfelelő vízelvezető rendszer kiépítése nélkülözhetetlenné vált, amelyet kellő súllyal bizonyítottak az 1960-as nagy belvizeinek kártételei, illetve a kisebb vízfolyások ismétlődő árvízkárai. E vízkárok megelőzése (csökkentése) iránti társadalmi elválás mindinkább előtérbe helyezte a vízgyűjtő egészének - kellő hatékonyságú - rendezését (vízrendezését), a komplex vízgyűjtőrendezési szemlélet kialakítását. A komplex vízgyűjtőrendezés - túl a vízgazdálkodási, vízrendezési, vízhasznosítási feladatok megvalósításán - már tartalmazta a földrendezési, talajjavítási és talajvédelmi munkák közel egyidejű elvégzését is. Ezért is adott lendületet a társulatok további fejlődésének a mezőgazdasági rendeltetésű földek védelméről szóló 1961. évi VI. tv. - földvédelmi törvény - megjelenése, amely e téren a vízgyűjtőrendezési (komplex meliorációs) munkák végrehajtására helyezte a súlyt. A fejlődéshez a fokozatosan kialakuló állami támogatás igénybevételének lehetősége is hozzájárult. Az állam - a társulati feladatok jellegétől függően - az első időszakban rendszertelenül - majd az 1960-as évektől a már említett komplex vízgyűjtőrendezési szemlélet érvényesítésével rendszeresen - változó mértékű - támogatásban részesítette a helyi közcélú vízrendezési beruházásokat. A társulati munkában az alapfeladatok ellátása mellett mind nagyobb szerepet kapott a tagok (érdekeltek) részére végzendő üzemi vízrendezés, melynek jogi lehetőségét az 1965. évben megjelent 23. számú törvényerejű rendelet és annak végrehajtási utasítása teremtette meg. E törvény egyben, mint társulati alaptörvény, a teljes társulati tevékenységet szabályozta. A törvény szellemében a társulatok működése nyereségszerzésre nem irányulhatott. Az 1960-as évek végén kibontakozó új gazdasági mechanizmus új követelményeket támasztott a társulatok gazdálkodásával szemben is. Ennek következményeként 1968-ban új, sajátos rendszer került bevezetésre a társulatoknál, amely - többek között - már lehetővé tette a nyereséges gazdálkodást, a megtakarításból való saját alapképzést. Ilyen formában a társulatok 1971-től adófizető gazdálkodó szervezetekké váltak. Az időközben végrehajtott társulati összevonásokkal az 1970-es évek végére állandósult a társulatok szervezete és érdekeltségi területe (I. táblázat). A társulatok száma 1980. év végén 71, érdekeltségi területe pedig 77 ezer km

2 lett, amely az ország területének több mint 80%-a. Az 1970-es évek közepétől a mezőgazdaság újabb igényeket támasztott a társulatokkal szemben, mind a térségi, mind az üzemi meliorációs fejlesztések végrehajtásával kapcsolatban (Dégen 1975). E meliorációs munkák kivitelezésének mintegy felét a vízitársulatok valósították meg, különös figyelemmel a vízrendezési, talajvédelmi és egyes talajjavítási munkákra. Ezen újabb feladatok végrehajtásával párhuzamosan