Vízügyi Közlemények, 1993 (75. évfolyam)

4. füzet

Megemlékezés 329 Magyarországon Csermák Béla, az Egyesült Államokban pedig J. Benson. Eredményeiket is majdnem azonos időpontban publikálták. Az időbeli egyezéseknél azonban sokkal érdekesebb az összefüggések kidolgozásánál alkalmazott módszertan hasonlósága és a munka, a kutatás logikájában mutatkozó analógiák. Benson szűkebb hazájában, New Englandben akkor már több tucaüiyi kisvízfolyáson évtizedek óta működő „kísérleti vízgyűjtők" szolgáltatták a számításokhoz az alapadatsorokat, amelyekből ezekre a patakokra az árvízhozamok eloszlását számítani lehetett. A különbözű valószínűségű árvízhozamok adathalmazával és a térképről leolvasható adatokkal kereste azt az összefüggést, ami ezen a tájegységen az adathiányos vízfolyások adott valószínűségű árvizeinek a becslésére alkalmas. Az alábbi formulával kísérletezett NQ (p) = k-A

a-S

b-d

c ahol NQ(p) a p valószínűségi árvízhozam, A a vízgyűjtőterület nagysága, S, D,.. a vízgyűjtőterület lefolyására jellemző, a térképről leolvasható morfológiai mutatók: a felszín esése, a vízfolyássürűség stb. k, a, b, c... pedig a p valószínűségtől függő együtthatók, kitevők. A kitevőket az adatsorokból számított p valószínűségű árvízhozamok és a vízgyűjtőterületeik mutatói közötti fölírt kapcsolatot linearizáló logaritmikus transzformáció alapján számítógéppel végzett többváltozós korrelációszámítással határozta meg. Csermák Béla - hazai adottságaink szorításában - konzseniálisan, részleteiben is azonos utat követett. Ő is több tucatnyi hazai vízfolyásra számított, p%-os meghaladást valószínűségű árvízhozamokból indult ki. Kísérleti vízgyűjtők, kisvízfolyásokon észlelt vízhozamok hiányát a hazai mérnökök kollektív tapasztalatainak hasznosításával oldotta meg: kiváló kapcsolatteremtő készségét és nagyszerű, értékelő emberismeretét fölhasználva a nagy helyismerettel és műszaki-hidrológiai érzékkel rendelkező gyakorlati vízmérnök kollégáihoz fordult. Megkérte őket, hogy általuk választott módon becsüljék meg a működési területük vízfolyásainak 1, 3, 5, 10% meghaladási valószínűségi árvizek közül valamelyiket. Eire az adatbázisra dolgozta ki a Benson-képletrc emlékeztető NQp% = rA

aI

b S

c képletét, ahol I a vízgyűjtő esésviszonyait, S a völgyfenekek síkvidéki hullámtereinek nagyságára jellemző arányszámot jelöli. Az első közelítés során csak az A vízgyűjtő területet vette figyelembe és a logaritmizálással linearizált kapcsolatot, számítógép hiányában, kettős logaritmus papír segítségével, grafikusan határozta meg. Az a kitevő értékét, a p előfordulási valószínűségtől függetlenül 0,5-re határozta meg (amely választást később modelltörvényekkel is igazoltak), az r együttható és a p% meghaladási valószínűség kapcsolatára pedig, Bensonnal teljesen analóg módon kettős logaritmikus papíron empirikus összefüggést adott a fölhasználónak. Az elemző logika következménye, a pálhuzamosság az eredmények elemzésében és javításában is folytatódott. Az alapul szolgáló Benson esetében adatsorok statisztikai elemzéséből számított, Csermáknál tapasztalt mérnökök által becsült -, illetve a képletből meghatározott árvízhozamok hányadosaként számított korrekciós tényező földrajzi hely szerinti rendeződésére mindkét hidrológus fölfigyelt. A térképen feltün-