Vízügyi Közlemények, 1993 (75. évfolyam)

3. füzet - Váradi József Gyula: Vízgazdálkodás az Alföldön

Vízgazdá Ikodás az A l földön 215 kodási alapjuttatás teljesítését teszi lehetővé, végezetül megakadályozza a kisebbség akaratérvényesítését a többség felett. Az előbbiekben általánosságban megfogalmazott és az I. táblázatban némileg pontosított, kizárólagos állami tulajdont jelentő körön kívül eső vizek és vízi létesít­mények tulajdonosa az kell legyen, akinek vagy akiknek elemi, közvetlenül felismer­hető érdeke azok működtetése, vagy fejlesztése. Ez a tulajdonos-megoszlás a közeljövőben a vizek és vízilétesítmények területén nem fog bekövetkezni. Azzal kell tehát szembenézni, hogy az indokoltnál jóval na­gyobb kön-e kiterjedő állami tulajdon, elsősorban belterületre korlátozódó önkor­mányzati tulajdon és vélelmezhetően (elsősorban az öntözés területén) fokozatosan növekvő magántulajdon szerinti megoszlás mellett kell az Alföld vízgazdálkodásának középtávú fejlesztési stratégiáját kialakítani. 4.1. A vízrendezési főművek fejlesztésében követett állami stratégia alapelvei A vízkárelhárításra - és így a vízrendezésre és az öntözésre is - a döntéshozók mindig maradékelven juttatták a költségvetési forrásokat, illetve mindig akkor jutott nagyobb összeg a fejlesztésekre, amikor árvíz, aszály, vagy belvíz pusztított. Az elemi csapások periodicitása a források periodicitásában is megfigyelhető. A feladat tehát az, hogy a költségvetésből, az adófizető állampolgárok adójából szár­mazó összegeket a lehető leghatékonyabban, ugyanakkor átláthatóan és már a döntésho­zatal szintjén is számszerűsített mérőszámok figyelembevételével oszthassuk fel. Az állami juttatás azonban mindig kevesebb, mint ami az igények szerint szüksé­ges lenne, a feladatokat sorolni kell. A feladat tehát kettős: egyrészről meg kell ítélni, hogy adott területen, adott fő­művel szemben megjelenő területhasználói igény fontosabb, vagy kevésbé fontos, mint más területen megfogalmazott igény kielégítése. Másrészről annak meghatározá­sa a feladat, hogy adott igény kielégítésének mi a legracionálisabb műszaki megoldása. A főművekkel szemben megfogalmazódó területhasználói igény megjelenítése a területi vízgazdálkodás egyik alapvető problémája. Ez az a kérdéskör, ami a vízkárel­hárítás más szakterületeitől (elsősorban az árvíz- és a folyószabályozás) a vízrendezést és az öntözést alapvetően megkülönbözteti, és ami miatt a feladatok megoldása vég­telenül bonyolult kölcsönkapcsolatok elemzésébe, vagy ellehetetlenülésbe torkollik. A piacgazdaságra való áttérés következménye a tulajdonban megjelenő tisztább érdek kifejeződés, amibe természetesen az állami érdek éppen úgy beletartozik, mint a magántulajdonban testet öltő egyéni érdek. Az Alföld vízgazdálkodásának jövője szempontjából ez azt jelenti, hogy az állam egyre inkább csak bizonyos vizek és vízilétesítmények fejlesztését és fenntartását vál­lalja. Ezeket a feladatokat a nemzetgazdasági hasznosság alapján rangsorolja s az egyéb vizek és vízilétesítmények fejlesztése és fenntartása a területhasználók érdeke és így feladata marad, amit az állani támogat(hat). Az állam részéről végrehajtott absztrakció tehát kettős. Egyrészt kijelöli azokat a vizeket és vízilétesítményeket, amelyekkel kapcsolatban a már korábbiakban elmon­dott állami érdekeket felismerni véli és érvényesíteni kívánja (I. táblázat). Másrészt, miután ezek az állami beruházások hosszú távra készülnek, tőkeigényesek, valamint

Next

/
Oldalképek
Tartalom