Vízügyi Közlemények, 1993 (75. évfolyam)
3. füzet - Váradi József Gyula: Vízgazdálkodás az Alföldön
Vízgazdá Ikodás az A l földön 211 A vízkormányzás és víztározás néhány alapvetően fontos műszaki objektuma és rendszere ugyancsak megvalósult, megteremtve ezzel az alapokat a vízkészletekkel való tényleges gazdálkodáshoz, a tervezhetőséghez, a kiszolgáltatottság csökkentéséhez. Néhány - a globális felmelegedés veszélyének előrejelzésével, a kitermelhető felszín alatti vízkészlet csökkentésével - felerősödő területhasználati igény azonban már most alapvető vízkészletgazdálkodási létesítmények hiányát fogalmazza meg, illetve érzékelteti. 2. Az Alföld vízgazdálkodásának megújítását sürgető körülmények Az utóbbi időben hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy, mint oly sok más területen, az Alföld vízgazdálkodásában is a rendszerváltás jelentette a megújulás szükségessége felismerésének pillanatát. Bár kétségtelenül vannak a megújulás szükségességének ilyen - jórészt csak körvonalazódó és továbbra is csak előrejelezhető - mozgatórugói, a változást igénylő okok régebbi időben gyökereznek és a változás a nyolcvanas évek közepén már megkezdődött. A változásokat követelő tényezőket két nagy okcsoportba sorolhatjuk: érdekeltségi és gazdasági célokra elkülönítve. 2.1. A megújulást sürgető érdekeltségi körülmények A területhasználók (mezőgazdasági, településhálózat, ipar, közlekedés stb.) vagyonnövekedésével, technikai fejlődésével, tennelési színvonalának fokozódásával arányosan növekedett a vizek kártételeivel szembeni érzékenység (2. ábra). Ezzel egyidőben, illetve ennek következményeként is a mezőgazdaságban növekedett a vízháztartás-szabályozás jelentősége. A nyolcvanas években megkezdett és a kilencvenes évekre több milliárd forint értékben elvégzett térségi melioráció ugyanis a műszaki lehetőséget, a nagyértékű beruházás hatékony kihasználásának az igénye pedig a szükségletét teremtette meg a vízháztartás szabályozásának. Döntő a változást sürgető okok között a környezet- és a természetvédelem értékrendszerének felerősödése. Az 1940-4l-es nagy belvizek után a mezőgazdaságilag művelhető területek növelése, a föld eltartóképességének fokozása, a kivándorlás megakadályozása, a malária terjedésénekmegelőzése szerepelt a célok között, a nyolcvanas évek közepén pedig az erdő-, a rét és a legelő-gazdálkodás, a természetes vízjárás, vadbúvóhelyek és élőhelyek kialakításának igénye erősödött fel. Erőteljes igényként jelenik meg a klasszikus vízszabályozás törvényei szerint szükségképpen feliszapolódásra szánt holtágak vízpótlása és az iszap eltávolítása, hogy azok természetvédelmi, vagy ún. komplex hasznosítása lehetővé váljon. Mindezzel párhuzamosan felértékelődött a nyilvánosság szerepe: a lakosság igényelte, hogy tudjon és beleszólhasson az aktuális feladatok megvalósításába (szolnoki partfal-építés, szarvasi arborétum megvédése, Kiskörei-tározó fejlesztése stb.).