Vízügyi Közlemények, 1992 (74. évfolyam)

4. füzet - Csermák Béla: A vízkészlet-gazdálkodás fejlesztése Magyarországon Sajó Elemértől napjainkig

A vízkészlet-gazdálkodás fejlesztése Magyarországon ... 355 vízszintészlelések, esetenkénti mérések és becslések eredményeinek a nyilvántartásáról a vízkészletet ténylegesen jellemző értékek - fogalmi és tényleges - meghatározására. Fogalmilag, mert előbb azt kellett tisztázni, hogy milyen készletek vannak, közülük melyik mire szolgál, mi és milyen feltételek között hasznosítható stb. Még ma sem mosolyognak meg senkit, ha a jó 30 évvel ezelőtti definíciót használva hasznosítható felszín alatti vízkészleten azt a kitermelhető vízhozamot érti, amelynek elvonása esetén a hatásterületen bekövetkező változások mások érdekeit nem, illetve csak tűrhető mértékben befolyásolják (Csermák 1968). A vízkészlet mennyiségi jellemzése mellett nagy gondot fordítottak a minőségi viszonyok ismeretére is. A víz minőségi jellemzése két csoportba sorolható: - szubjektív jellemzés, a készlet hasznosítása szerint (lakossági, ipari, mezőgazdasági, üdülési stb. célra alkalmas), vagy bizonyos jól érzékelhető tulajdonság szerint (hideg, meleg, tiszta, zavaros, sós, lágy, kemény, ízetlen, szagtalan stb.); - objektív jellemzés (fizikai-radioaktív, vegyi, bakteriológiai, biológiai) mutatók elemzése útján nyert számszerű paraméterek segítségével. Általában arra törekednek, hogy megfelelő mutatókat jelöljenek ki és azokat minél pontosabban fejezzék ki. Kiegészítik azzal, hogy kapcsolatot határoznak meg a mérhető paraméterek és a szubjektív elemek között. A vízkészlet-gazdálkodásban a vízkészletet minőségileg a társadalmi-gazdasági megfontolások alapján csoportosítják. Nagy hagyománya van a kezelési nehézség mértékétől függő (egy és ugyanazon hasznosítás szempontjából) hármas csoportosításnak: - a víz a hasznosítási célra gazdaságosan és hagyományos eljárással, nehézség nélkül kezelhető; - a víz csak igen költségesen, speciális technológiai eljárással kezelhető; - a víz csak irreálisan magas, gazdaságtalan módon kezelhető. 3.2. Az igények számbavétele A vízügyi szolgálat abból az elvből indul ki, hogy biztosítani kell a vízhasználó által indokoltan igényelt vizet, a kívánt időbeli és térbeli megoszlásban, a fogyasztó szempontjából nézve kényelmesen és gazdaságosan. A vízháztartás lényeges elemeit tartalmazó mérleg-diagram (Domokos 1972) többek között - az ország frissvízigényéről, vízelhasználásáról is tájékoztat. 3.2.1. A vízkivétellel járó igények. A vízigények alakulása nagyjából tükrözi a társadalmi-gazdasági helyzetet. A lakosság, az ipar, a mezőgazdaság frissvízigénye az 1970-es évek végéig rohamosan nőtt; majd megtorpant, sőt - a gazdasági válság mélyülésével - csökkent. A leglátványosabb fejlődést a települések vízgazdálkodása mutatta. Jelenleg az összlakosság 92%-a van jóminőségű vízzel ellátva; a közműves vízellátásnak mintegy 90%-a származik felszín alatti (főleg: parti szűrésű) készletből. A szennyvíz-elvezetés nagy lemaradással követi az ivóvízellátást; a csatornázott te-