Vízügyi Közlemények, 1992 (74. évfolyam)

1. füzet - Fejér László-Koltay József: Gróf Széchenyi Istvánra emlékezve: A vízgazdálkodási társulatok múltja és jelene (I. rész)

16 Fejér L. és Koltay J. Szvrz ötfrrnij. Vmlulirtak áthatva azon meggyőzödé*lól, hogy az egyetemes Tiszavölgy szabályzásának miiui anyagi mind szellemi jótékony Mg», ugy a' közhtizárn ininl különösen az alulirt egyesekre meg­merbetlen; nem különben arról ÍJ meggyőződvén, liogy a' nagyszerű vállalat sikeritésére mostani viszonyaink közt ebedül a' felséges koronás Királyunk kegyelme állal gyámolított maganlár­suiatí út vezethet: e' czélból egy a 1 Tiszavölgy minden vizeinek és mocsarainak szabályzására minden érdekletl vidék lakosait egybefoglaló nagy társulatba lépünk, '3 magunkat ezen szerzöd­vény erejénél fogva kővetkezőkre kötelezzük; úgymint: 1. A' Tiszavölgy rendezését, mind az árvizek korlátozása mind a 1 hajózás előmoz­dítása tekintetéből, a'kormány felhívó lépései, ugy a'honnak közös, magunknak pedig közvetlen érdekei által öszlönöztelve tűzvén ki czélul, mindent, mi lehelségünkben áll és szükségesnek muüUkozik, öaszehangzó és köaértelmü 's központosított működéssel elkövetendűnk, hogy ezen nagyazerű czélt karöltve ós vállvetve a' kormánynyai elérhessük, és az e' végből szükséges mun­mielőbb megkezdhessük. 2. Lekötelezzük magunkat, hogy az ország (örvényeinek, jelesül az 1836-ki, 1840-ki, 1844-dikl éa egyéb ide vágó I örvény czikkek alapján a 1 Tiszuvöigy rendezésének költségeiből reánk a 1 nyer end и haszon arányában esendő pénzösszegeket, pontosan ós mullintlaoul fizetendjük. Továbbá nyilvánítjuk, mikép arra fogunk törekedni, hogy ezen kötelezéshez és szerződéshez mi­nél több érdeklelt birtokos járuljon; fentartván magunknak , hogy ugy a 1 fizetni vonakodó lekö­telezetteken , mint a 1 jelen szerződéshez járulni vonakodókon, de a' ezéiba vett munkálatok után bármi haazonban részesülendőkön , magunkat kármentesitendók, az illető költségeket a' törvény értelmében megveendjük. Kijelentjük 's megállapítjuk végre nzl is , miszerint ezen kötelezéshez járulni Tonakodókat azon előnyökben és jótékonyságokban nem részcsitendjűk, ineilyek a 1 vállal­kozókra éa lekötelezettekre a' kormány hozzájárulása, részveie, előlegezései, vagy bárminemű kedvezményei által hárainoüiatnak, vagy a 1 vállalkozók egyéb intézkedései folytában akármillv oldalról előállhatnak. 3. Feladásul tűztük ki magunknak, a 1 Tisza völgy-rendezés költségeinek az érdek­lőitekre nézve minél kedvezőbb feltételek melletti megszerzése czéljából, mindent, a 1 mi tehetsé­günkből áll, elkövetni. 4. Kötelező szabályként tűztük magunk elibe olly szerkezetet adni azon testületnek, moüyre az egész szabályzási műtétei végrehajtásának bízatnia kell, miszerint az érdekek kellőleg képviselve legyenek, 's а' végrehajtás hatálya és egysége, más részről u' pénznek hü és rendes kezelése, ugy a 1 megtérítendő költségek Igazságos kivetése 's rendes (leszedésének biztosítás* mellett, ax Ölető birtokosak méltányos várakozásainak megfelelve, és az egyesületi működésnek életfeltétele, t L a' társulati ügynek öuruaga általi kormányzása, alkalmazva legyen. 5. Előleges feladásunknak tekintjük legközelebbi összejövetelünk alkalmával egy i^az­aágoa költségviselési kulcs kidolgozását venni munkába; és az e' feletti tanácskozásokat akkor minden eeetre helyt fogialandóknak már most előre azért tüzzük ki, mert reméljük, hogy addig ezen szerződéshez számosan járulandnak, kik küldötteik altul ezen, minden érdek cs körülmény tekintetbe vételét 's mérlegezését igénylő ügynek elintézésében részt vehetendnek 6. Kötelező szabályul tűzzük magunk elibe a' kulcs-megállapításban ollv rendelke­zéseket felvenni, mellyek állal iniuden igazságtalan terheltetés mellőzve, és az egyesekre háram­landó terhek megszabásában, a 1 munkálatok sikerei után mutatkozó eredvenyekhez képest a' netalán méltánytalan teljesített fizetések kiigazításának és illetőleg megtérítésének helye legyen. 7. Egyesületünk czime: „Tlszavólgyl társulat"; 's ezennel kijelentjük, hogy a' Tisza­völgy szabályzásának fogalmába nemcsak a' Tiszának, hanem a 1 vele közvetett vagy közvetlen kapcsolatban levó folyók és általok okozott mocsárok és kiöntéseknek rendezését, korlátozását és illetőleg lecsapolását, uenikülönben-az egész tiszavölgyi vizszerkezetnek bárminemű husznosiirísái is befcgidjuk. — Kelt Pesten 1846-dik év Január 2t»-dikán. EiiUaa: Cr. SOchMjl Imink Lóayay Jáaoi "k Bteo fwáayi Z*«»o«»4 tk. Grit Károlyi Leje* sk. tUrí Oreiy Gyürry 'к Grót Saapáry Líayay (iákor ik. Bíró WNUM Unió *K. Bay Gyóriy .k. LaUcaky Uui4 Л. buU Károly A. Sttfyáay tare i>k. Kugki&y Jáaoa tk. Kuvéca Lajuf 5k. Illáuy Jáao« ti. I'oppuán Jit—Í tk. Sur—ejf Uráa tk. Itafáciy harciag HracaaaUia I t.'róf Károlyi С.'увщу tk. Ml Uo..»l Гу Krnii tk. liruf »•• Daraatk Viiae» >k. IWoakay Albert »k. P.l.y Jiu*f *k. üruf Andráuy CjyU >Il Uayay Jloaykártlk. Elek fái ak. Daday Sándor tk. Eri» Lajoa tk. Gróf Uarkdciy JÜUOJ Л. Iljflrflcjkay Mihály ik. Li рему tara tk. NafH Anul Л. OUk Mtktóa tk. Poraacry AaUi tk Hldiimm faUartva. lukovicj Sáador зк. Cyíry Jáaoa tk. каШил jfoAkof)4*4l f* УК92Ш 2. ábra. Szerződmény Fig. 2. Contract Bitd 2. Vertrag Fig. 2. Accord

Next

/
Oldalképek
Tartalom