Vízügyi Közlemények, 1992 (74. évfolyam)
1. füzet - Fejér László-Koltay József: Gróf Széchenyi Istvánra emlékezve: A vízgazdálkodási társulatok múltja és jelene (I. rész)
12 Fejér L. és Kolt ay J. Az udvar és az általa vezérelt kamarai pénzügyi kormányzat a hajózás elősegítését közfeladatnak tekintve, már a XVIII. század végén lépéseket tett a nagyobb folyók szabályozási terveinek kidolgozására és a munkálatok megkezdésére. Az ármentesítések, lecsapolások és vízrendezések végrehajtása viszont alapvetően az abból hasznot húzó birtokosra hárult. A korábban elszigetelten és nem átfogó jelleggel végzett „regulázások" gyakori kudarca az érintett birtokosok összefogása irányába hatott. A hazai vizek rendezése ügyében az udvar és a nemesi vármegyék - máskor egymással igencsak ellentétes - érdekei egybeestek, és az annyiszor tervezett, de a szándékok eltérése miatt legtöbbször hamvukba holt vízi munkák újra előtérbe kerültek. A XVIII. század legnagyobb méretű vízszabályozási vállalkozása a négy vármegye területére kiterjedő Sárvíz-Kapos-Sió rendezése volt. Már az 1700-as évek közepén szóba került a Sárvíz vizét visszafogó, a Sárköz elmocsarasodását okozó vízimalmok (ill. gátjaik) megszüntetése, de a tulajdonosok ellenállása, a jogi szabályozatlanság és a pénzhiány késleltették a munka végrehajtását. A szabályozás nehézségét fokozta, hogy a Sárvíz kiöntéseit a Duna árvizei által okozott visszaduzzasztás is szaporította, így a szabályozásnak az adott Duna-szakasz rendezésére is ki kellett terjednie. A Sárköz és a környező Duna-völgyi területek gondja az országgyűlést is foglalkoztatta, amely az 1807. XVII. tc.-kel megteremtette a társulat működésének jogi alapjait. Ezek szerint, ha egy vízfolyás rendezésében, mocsár lecsapolásában érintettnek tekinthető birtokosok nagyobb része a munkálatok megindításában érdekelt, akkor az általuk megalakított vízszabályozó társulat határozatai a kisebbségre kötelező érvénnyel bírnak, s a költségekhez a munkák elvégzéséből rájuk eső többlethaszon terhére kötelesek hozzájárulni. Ha a szabályozással egyet nem értők a költség-hozzájárulást megtagadják, akkor a munkálatokból származó többlethasznuk a tartozás kiegyenlítéséig zárolhatóvá válik. A vízszabályozások ügyét erőteljesen pártfogoló József nádor személyes közbenjárására 1810. szeptember 11-én megalakult az első magyarországi társulat, a Sárvízi Csatorna társulat. Az alapító birtokosok a szükséges költségek előteremtése érdekében lemondtak arról, hogy a korábban egymástól teljesen függetlenül végzett lecsapoló (csatornaépítési) munkák költségeit a társulat megtérítse, vagy legalábbis beszámítsa (Zichy 1886). A társulat neve több változatban is ismert. Beszédes József egyszer Sárvízi Nádor csatornai Egyesület-nek nevezi, máskor Sárvízi vízszabályozó 's jégtörő Társaságról ír (Beszédes 1837). A társulat első igazgató mérnöke Saátor Dániel, majd 1816-tól Beszédes József tervei és irányítása mellett a Sárvízi Nádor-csatorna építése egészen 1825-ig tartott. Érdekességként meg kell említeni, hogy a szükséges mérnöki munkák költségeit a nádor a só felemelt árából, tehát kincstári jövedelemből fedezte. A Nádor-csatorna nemcsak a vizenyős területekről vezette le a felesleges vizet, hanem a Sió és a Kapós folyók mesterséges összekötése után azok víztömegét is szállította. Az elvégzett munka az érdekeltek teljes megelégedését hozta, hiszen volt akinek a 14
